A klub honlapja szerint a csapatot üzemeltető Raabersport kft. felügyelő bizottsága, valamint taggyűlése csütörtökön egyhangú szavazással választotta a gazdasági társaság ügyvezetőjévé a jelenlegi klubmenedzsert.
Nyolcvan évvel ezelőtt ért véget Budapest ostroma, a harcban elesett civil áldozatokra emlékezett csütörtökön a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Farkasréti temetőben.
Magyarország jelentősen hozzájárul a Szövetség kollektív védelméhez – jelentette ki a honvédelmi miniszter, a NATO védelmi miniszterek értekezlete után, Brüsszelben.
A vajdasági magyarság igen fontos erőforrás és összekötő kapocs a Magyarország és Szerbia közötti, jelenleg történelmi csúcsponton lévő kapcsolatrendszerben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.