2020. október 27.,
kedd, Szabina napja

szervezetek

A keresett kifejezés

73 találat, 7 oldalon

-

Magyar Nemzet: Soros-szervezet irányítja majd Karácsony klímaszeánszait

Az érzékenyítő hétvégékre a napokban több száz budapesti lakos közül választottak ki ötvenet - írja a lap.

Átvilágítanák a radikális szervezeteket

Dokumentációs központokat hoznak létre Ausztriában, hogy azok segítségével tárják fel a radikális politikai eszméket terjesztő szervezeteket.

Soltész: Nagy a karitatív szervezetekbe vetett bizalom

Az államtitkár a Katolikus Karitásszal közösen élelmiszeradományokat és fertőtlenítőszereket adott át Csákváron.

Újabb Jobbik-alapszervezetek oszlanak fel Hajdú-Bihar megyében

A kilépők azt írták, azért számolják fel a pártot a megyében, mert nem fogadják el a Jobbik "dékásodását".

A párkapcsolati erőszak ellen

Levélben biztosította támogatásáról a nőjogi civil szervezeteket az igazságügyi miniszter.

Újabb szervezetek lépnek ki a Jobbikból

Kedden a párt összes Vas megyei és két Hajdú-Bihar megyei szervezete is bejelentette kilépését, valamint lemondott a Jobbik Nyugdíjas Tagozatának korábbi országos alelnöke is.

Globalista programmal lobbizik a Soros-szervezet

Baloldali, globalista program elfogadtatásán dolgozik a Soros Györgyhöz kötődő Transzatlanti Demokratikus Munkacsoport - írja a Magyar Nemzet.

Századvég: A jövőben is számíthatnak segítségre a civil szervezetek

A Századvég elkötelezett a valódi civilek mellett.

Rétvári: A Soros-szervezetek le akarják járatni Magyarországot

"A szegregáció miatt pert indító - a Soros-alapítványhoz közeli - szervezet politikai haszonszerzésre használja az ügyet, hogy lejárassa Magyarországot.

Fidesz-KDNP: Balliberális körök gazdagodnak a börtönbizniszen

A Fidesz-KDNP teljesen egyetért azzal, hogy a kormány véget akar vetni a börtönbiznisznek.

Századvég: A jogbiztonságot ássák alá a "Soros-szervezetek"

Az EB részéről az ügy azért is kaphatott politikai színezetet, mert az elmúlt években nyújtott EU-támogatások révén "maga is összefonódott az érintett szervezetek jelentős részével".

A Fidesz kitart a külföldről finanszírozott Soros-szervezetek átláthatóságát célzó törvény mellett

A kormánypártok kitartanak a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény mellett.