Szalmonellás csirkemájra bukkant a Hír TVSzalmonellabaktériummal fertőzött gyorsfagyasztott csirkemájat talált a Hír TV egy hipermarketben. Az újabb botrányt a Panaszkönyv című műsor leplezte le. A mintát laboratóriumban vizsgáltatták be, ez mutatta ki a kórokozó jelenlétét.
Dr. B. Noémi urológus és sebész társa nemátalakító műtéteket végeztek illegálisan, a titkos beavatkozásokért pedig 600 ezer és egymillió forint közötti összegeket kértek el a pácienseiktől.
Corneille Nangaa, a Kongó-folyó Szövetség nevű lázadó szervezet vezetője időközben közölte, hogy a felkelők további városokat és településeket akarnak elfoglalni annak ellenére, hogy korábban ennek ellenkezőjét állították.
Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára - ezt maga az ukrán elnök mondta csütörtökön Kijevben újságíróknak.
A Napi aktuálisban Rosonczy-Kovács Mihály a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója arról a témáról osztotta meg álláspontját, hogy államcsíny elkövetésével gyanúsítja Donald Tuskot a lengyel alkotmánybíróság elnöke.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.