Horváth László: két hét alatt 300 kilogramm kábítószert foglalt le a rendőrségHáromszáz kilogramm kábítószert foglalt le a rendőrség az elmúlt két hétben, a kormányzat által a droggal szemben meghirdetett zéró tolerancia nyomán meghirdetett razziák során - jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrséggel közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
Videón a brutális hajóbaleset a Tiszán + videóTimár közelében nekiütközött egy rendőrségi hajó a Tiszán kifeszített kompkötélnek. Az ütközéstől a hajó a levegőben megpördült, majd fedélzetével a vízfelszín felé csapódott be.
Az elmúlt négy évben minden gyilkos rendőrkézre került MagyarországonAz elmúlt négy évben minden gyilkos rendőrkézre került Magyarországon – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Egerben, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy gyöngyösi emberölési ügyben lezárt nyomozásának szerdai sajtótájékoztatóján.
29 éves férfit ölhettek meg Gyálon + videóEmberölési ügyben nyomoz a Budapesti rendőr-főkapitányság. Néhány napja egy férfi tett bejelentést, hogy testvére előző nap délután elment otthonról, azóta elérhetetlen.
Radar – Rács mögött a kriptocsalókSikeres a rendőrség mátrix projektje. 300 nyomozó dolgozik azért, hogy elkapják a kiberbűnözőket. Most a Nemzeti Nyomozó Iroda csapott le egy kriptobefektetéseket kínáló cégre.
Kék hírek
Országos szinten testkamerákat kapnának a rendőrökAutós üldözés, életmentés, igazoltatás vagy kényes szituációk. Ezeknek az eseteknek a testkamerás rögzítése, a külföldi rendőri intézkedések része. A rendőrség már az utcákon kíséreti jelleggel teszteli az eszközöket. Ezektől azt várják, hogy a rendőrökkel szembeni jogsértő magatartások drasztikusan visszaszorulnak majd.
Belföld
Pintér Sándor új rendőrségi vezetőket nevezett kiÚj rendőrségi vezetőket nevezett ki Pintér Sándor belügyminiszter – derült ki a Belügyminisztérium (BM) szombati közleményéből. A tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte.
A magyar animáció 111. évfordulója alkalmából a júniusban kezdődő nívós Annecyi Nemzetközi Animációsfilm-fesztivál fókuszába hazánk kerül: a programsorozat a hazai animációipar alkotóit, stúdióit, producereit és gazdag történelmét állítja középpontba, miközben a feltörekvő magyar tehetségek is bemutatkozhatnak.
Az EgészségAblak mobilalkalmazásban folyamatosan bővül a foglalható járóbeteg-időpontok száma, így a betegek egyre több szakrendelésre és egyre rövidebb várakozási idővel juthatnak el.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.