Elemzői nagyágyú újraélesítve. A rendszerváltás utáni politológus-ikonnak mindig is belső információi voltak a baloldalról, és még puccsokban is szerepet is szántak neki. Most éppen Magyar Péter körül ügyködik, de visszatérne a múlthoz. Terítéken Kéri László.
A rákosrendezői területre talált most egy olyan befektetőt a kormány, aki nemcsak azt vállalta, hogy a területen fejlesztéseket hajt végre, lakó-és irodaházakat épít fel, hanem azt is, hogy megtisztítja a területet.
Tárgyaltak, de nem döntöttek. Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését vizsgálata az illetékes uniós bizottság, de a politikus úgy csúszott ki ez alól, mint teflonból a palacsinta.
Több megdöbbentő felvétel került a Hír TV birtokába. De kezdjük az elején: már az első videó is nagy port kavart, ugyanis ezen újbudai szocialista politikusok nevetgélve tesznek sértő, rasszista és cigánygyűlölő kijelentéseket.
Megszületett a bírósági döntés Kubatov Gábor fideszes pártigazgató és a Tisza elnökének perérben – a Rapid délutáni műsorából ez sem maradhatott ki, amelyben Bácskai Balázs és Kis Ferenc, a Mediaworks főmunkatársai beszéltek az igazságszolgáltatás döntésének írásos dokumentumáról és annak pontos részleteiről.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.