Ismét Jazz Showcase-t rendeznek a MüpábanA régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére hat pályakezdő formáció jutott be, a produkcióikat szakmai zsűri bírálja el.
„Orbán, takarodj!” – ordította egy német zenész az Akváriumban rendezett koncertjénA Müpa, Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Liszt Ferenc születésének 210. évfordulóján életre hívta a Liszt Ünnep fesztivált, amelyen most szerdán például a német Einstürzende Neubauten „alien pop music” zenekar adott elő.
Kultúra
Napindító – Új évad a MÜPÁ-banA Napindítóban Illés Peti kollégánk Gál Judittal, a MÜPA vezető művészeti titkárával beszélgetett.
November végén nyit a Müpa Kultúr KültérKoncertek, új cirkuszi produkciók, bábelőadások és egyéb családi programok is helyet kapnak november 30-tól a Müpa Kultúr Kültérben; a Müpa oldalában felhúzott sátornál idén is megnyitják a Müpa Jégpályát.
Mielőtt Tasnádi Péter mint „felkent maffiafőnök” szerepelt volna a médiában, már azelőtt ismerte Kovács Lajos nyugalmazott rendőrezredes, ugyanis általános iskolában osztálytársak voltak – erről is beszélt a Jard című podcastműsorunkban a legendás nyomozó Kisléghi-Nagy Rudolf műsorvezetőnek.
Az ukrán elnök egy brit tévének mondta el véleményét annak kapcsán, hogy Donald Trump béketervére hamarosan ismertetésre kerül, illetve a közeljövőben Zelenszki és Trump találkozni fog a háború lezárásáról.
A közéletet érintő legfontosabb eseményekről ezúttal Pék Szabolcs, Gajdics Ottó, Novák Zoltán és Boros Bánk Levente vitázott. Műsorvezető M. Dobos Marianne.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.