Napindító - Egyedülálló porcelán teáskanna-kiállítás Lapáncsán Magyarországon egyedülálló, de Európában is kevés olyan kiállítás van, mint ami másfél éve nyílt egy kis Baranya vármegyei faluban Lapáncsán. Az érdeklődők Angliában limitált példányszámban készült porcelán teáskannákat láthatnak. Kapcsoltunk a mindössze 176 lelkes településre kollégákhoz, Szilágyi Jenőhöz, aki a tulajdonos házaspárral beszélgetett.
Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.
Holttestekkel teli kis hajóra bukkantak helyi idő szerint csütörtökön a karibi térségben lévő Saint Kitts és Nevis partjainál. A hatóságok szerint az áldozatok vélhetően nyugat-afrikai migránsok.
A program segítségével a Máltai Szeretetszolgálat több mint 1700, többek között ukrán, afgán, iráni, pakisztáni és nigériai menekült beilleszkedését segítette.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.