Bogdán Ádám mint Liverpool-kapus?Angol sajtóhírek szerint a Liverpool labdarúgócsapata szerződtetné a magyar válogatott kapust, Bogdán Ádámot.
Sport
Bogdán nagyon csalódott, Egervári ígérgetElkeseredett szurkolók várták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a hazaérkező magyar labdarúgó-válogatottat, amely 3–0-s vereséget szenvedett a vb-selejtezőn Romániában. A válogatott kapusa úgy látta, a rossz kezdés meghatározta a meccs végeredményét. A szövetségi kapitány szerint még elérhető a pótselejtezőt érő második hely a csoportban.
Sport
Véget ért a középiskolások országos kispályás labdarúgó-bajnokságaA lányoknál kisvárdai, a fiúknál pedig ajkai győzelemmel ért véget a középiskolások számára rendezett országos kispályás labdarúgó-bajnokság budapesti döntője. A tavaly ősszel indult kupában mintegy hatszáz csapat vett részt, a győztesek díja egy amszterdami, illetve egy torinói utazás.
A szombati nagymisét, amire több százezer zarándokot várnak, a Hír Televízió is élőben közvetíti. A műsorfolyam 11 órától indul, a 11:30-kor kezdődő misét honlapunkon, youtubeos csatornánkon és facebookos oldalunkon is élőben lehet követni.
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút – írta cikke címében a Magyar Nemzet, illetve a lap beszámol Donald Trump egyik kampányeseményéről, ahol a republikánus elnökjelölt a harmadik világháborúról beszélt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.