2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Keresett kifejezés: 'állás' Összes találat: 10 db

Statikus

Tág lehetőségek Minden emberi erőforrás egyenlő, de egyes emberi erőforrások egyenlőbbek a többinél.

Gazdaság

21 éves csúcson a foglalkoztatottság A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint csaknem négymillióan dolgoztak Magyarországon a harmadik negyedévben. A munkanélküliségi ráta pedig tíz százalék alá csökkent. A foglalkoztatási államtitkár egy zalai gyáravatón a kormányzati intézkedések sikeréről beszélt és azt mondta: ma 235 ezerrel dolgoznak többen, mint a három és félévvel ezelőtti kormányváltást megelőzően.

Gazdaság

Jó hír látott napvilágot 55 ezerrel többen dolgoztak az év második negyedévében, mint tavaly ilyenkor. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint áprilistól júniusig 3 millió 931 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma.

Külföld

Csökkent a munkanélküliség Spanyolországban Áprilisban 5 millió alá csökkent a munkanélküliek száma Spanyolországban. Szakértők szerint az idegenforgalmi szezon kezdetével többen tudtak elhelyezkedni, ennek köszönhető a 0,9 százalékos csökkenés. Spanyolországban az első negyedévben a munkanélküliségi ráta már meghaladta a 27 százalékot is. A kormány becslése szerint 2016-ig tartósan magas marad az állástalanok aránya, 2016-ban is várhatóan csak 24 százalékig tudják leszorítani azt.

Legfrissebb hírek

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!