Keleti Márton nagy sikerű 1965-ös filmje, a Tizedes meg a többiek egyike a legsikeresebb magyar vígjátékoknak, 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által választott 53 magyar film közé.
A Tisza Párt elnöke jó néhány csúsztatással jelentkezett már, legerősebb mégis az volt, hogy a bukott szír elnök Budapestre menekült. A hír természetesen nem igaz, annak ellenére sem, hogy a pártelnök még mindig kitart az orbitális fake news mellett.
Az Európai Néppárt elnöke Magyar Pétert jelölte meg Orbán Viktor kihívójának. Ehhez a Tisza Párt elnökének nem kell sokat tenni, csak szépen kell szavaznia Brüsszelben, Magyar Péter pedig iparkodik.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A rendkívül látványos akciójelenetekkel tűzdelt Hadik című kalandfilm került képernyőre a HírTV műsorán szombat este. A Szélesvásznú történelem című műsorunk vendége volt Trill Zsolt és Szalma Tamás színészek, valamint a rendező Szikora Tamás.
Ebben az adásban a 2022-ben készült Nyugati nyaralás című krimi vígjátékról volt szó. A film kapcsán megszólalt a film két főszereplője: Szőke Abigél és Mészáros Máté. A műsort Zavaros Eszter és Csatári Bence vezette.
A Szélesvásznú történelem mostani adásában Keleti Márton 1949-ben készült alkotásáról, a Mágnás Miska című zenés vígjátékról volt szó. A produkcióban olyan nevek vitték a prímet, mint többek között Gábor Miklós, Sárdy János vagy Latabár Kálmán. A filmről Sal Endre, az Újságmúzeum.hu főszerkesztője, László Ferenc kultúrtörténész beszélt. A műsort Zavaros Eszter és Csatári Bence vezette.