Különleges helyszínről, a Ma este gyilkolunk című krimi vígjáték forgatási helyszínéről jelentkezik Zavaros Eszter. A műsorban több beszélgetés is látható lesz a Magyar Mozgókép Díj győzteseivel is.
Beszélgetésünk középpontjában az magyartól teljesen különböző, amerikai választási rendszer volt. Ifj. Lomnici Zoltán a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója, érkezett a stúdióba, később pedig Skype-on keresztül csatlakozott hozzánk Sebastien Meuwissen, az Alapjogokért Központ vendégkutatója.
Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A Svenk aktuális adásában ezekről a témákról látható riport: mi a feladata egy line producernek?, több, mint egymillióan nézték meg a Hogyan tudnék élni nélküled című új magyar film előzetesét, illetve újabb ajánlatok a Filmio kínálatából.
A Svenkben beszámoltunk egy új magyar film premierjéről, ellátogattunk egy izgalmas forgatásra és a Budapesti Klasszikus Film Maraton utórezgéseit is górcső alá vettük.