2024. 10. 16. Szerda Gál napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Komment 06:00

Sajtóklub

Sajtóklub – Orbán Viktor: Piaci szempontból, nem pedig politikai szempontból van szükség több együttműködésre + videó

A Sajtóklub mai adásában elsősorban Orbán Viktor pár napja mondott olaszországi nyilatkozatával kapcsolatban mondta el véleményét a három vendég: Néző László, Bencsik András és Gajdics Ottó.

  • Sajtóklub – Orbán Viktor: Piaci szempontból, nem pedig politikai szempontból van szükség több együttműködésre + videó

Orbán Viktor egy észak-olaszországi gazdasági fórum panelbeszélgetésén vett részt, ahol a miniszterelnök több sommás kijelentést is tett. Így többek között rámutatott, hogy "ha arra várunk, hogy legyen egy béketerv, amelyet mind a két fél elfogad, sosem lesz béke", illetve az is megjegyezte, hogy "piaci szempontból, nem pedig politikai szempontból van szükség több együttműködésre." A magyar vezető kiemelte: "a jelenlegi zöldmegállapodás szembemegy az üzleti érdekekkel", továbbá hangsúlyozta, hogy "a magyar elnökség fő célja a versenyképesség növelése."

Az adásban ugyancsak téma volt:

Megszólalt a vészcsengő Németországban? Elképesztően megnőtt a migránsbűnözés Németországban, illetve a németeknél a tűréshatárhoz érkezett a befogadás kultúrája.  Erre számtalan példa van, így például, hogy tizenöt éves szíriai erőszakolt meg egy tizenkét éves német kislányt egy uszodában, vagy hogy államilag finanszírozott weboldal tanítja a migránsokat, hogyan kerüljék el a kitoloncolást.

Brüsszel nemcsak visszatartja, de csökkentené is a hazánknak járó forrásokat, illetve újra megzsarolta Magyarországot. 

Tölgyesi Péter újabb nagyinterjút adott a Partizánnak, melyben többek között elhangzott: Magyar Péter nemcsak, hogy vonzza a bajt, de bármi ellentmondás, ellenállás van irányába, azonnal hisztérikus reakciókat csinál. 

Összeomlóban az ukrán kormány, Kijevben sorra mondanak fel a miniszterek.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!