2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Sajtóklub

Sajtóklub: Gyurcsány Ferencnek mindenhez köze van, ami a baloldalon történik

A Hír TV e heti Sajtóklub című műsorában Bayer Zsolt vendégeivel, Bencsik Andrással, Gajdics Ottóval és Néző Lászlóval többek között Gyurcsány Ferenc eddigi életútját vették górcső alá a Magyar Nemzet cikksorozata alapján.

  • Sajtóklub: Gyurcsány Ferencnek mindenhez köze van, ami a baloldalon történik

A műsor legelején Bayer Zsolt elmondta, hogy nemrégiben az ATV egyik műsorában Szlazsánszky Ferenc azt állította Gajdics Ottóról, a Szabad Föld és a Karc FM főszerkesztőjéről, hogy munkásőr volt. Erre Gajdics Ottó úgy reagált, hogy

„Szlazsánszky úr nem egyszerűen téved, hanem hazudik.”

Majd azt a kérdést tette fel, hogy mit vár el a kollégáitól az a főszerkesztő, aki annyira szeretne belerúgni a másik oldalon álló társaiba, hogy még arra sem veszi a fáradtságot, hogy utánanézzen dolgoknak. Gajdics szerint

Szlazsánszky tette semmi másról nem szólt, mint arról, hogy a személyét megalázza, hiteltelenítse és a saját táborán belül bizalmatlanságot keltsen vele szemben.

Majd azt kérte az ATV munkatársától, hogy a következő műsorban kérjen tőle bocsánatot, mondja el, hogy ő nem volt munkásőr, ellenkező esetben megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Majd ezt követően a nézők figyelmébe ajánlották a Magyar Nemzet új sorozatát, amely Gyurcsány Ferenc eddigi pályafutását igyekszik bemutatni és mindazt, ami emögött van. Bayer Zsolt ehhez kapcsolódóan megjegyezte, hogy bár örömmel mondott igent ennek a sorozat beharangozó cikkének a megírására, mégis felvetődött benne a kérdés, hogy miért kell még mindig foglalkoznunk ezzel az egyszer már leszerepelt „fickóval”.

Néző László szerint nem mi tesszük színpadra Gyurcsány Ferencet, hanem ő ott van és volt a háttérben miniszterelnöksége előtt és azóta is. A Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője szerint

Gyurcsánynak mindenhez köze van, ami a baloldalon és az ellenzék soraiban történik.

A cikksorozat azt mutatja be tehát, hogy ez az ember miként emelkedett fel és mikor jelentette ki, hogy „én innentől kezdve gazember leszek” – húzta alá Néző, majd rámutatott arra, hogy igenis foglalkozni kell ezzel az emberrel, és

tudatosítani kell azt a választókban, hogy aki az ellenzéki összefogásra voksol, az tulajdonképpen Gyurcsány Ferencre szavaz.

Gajdics Ottó az elhangzottakhoz hozzátette, hogy igazán mára állt össze az, hogy az egykori elvtársak a politikai befolyásukat miként váltották át először gazdasági befolyásra, majd azt ismét politikaira, és Gyurcsány most ismét erre készül. (…) Gajdics a cikksorozat kapcsán azt is kiemelte, hogy a magyar társadalomnak elemi érdeke, hogy ezt a történetet megismerje.

Bencsik András szerint a Magyar Nemzet jól teszi, hogy egy ötrészes sorozatban foglalkozik Gyurcsány előéletével, hiszen a DK jelenlegi elnöke a rendszerváltozáskor bukkant fel és vált a posztkommunista időszak emblematikus figurájává: „kommunistából lett milliárdos tőkés”. A Demokrata főszerkesztője szerint

2022-ben az lesz a kérdés, sikerül-e egyszer és mindenkorra eltemetni a kommunizmust és a posztkommunizmust a maga szörnyetegeivel együtt. Ellenkező esetben Magyarország visszazuhan abba a beteg, hazug, fertőzött állapotba, ahol egy milliárdos, gátlástalan kapitalista hivatkozik a jámbor népre. (…) Gyurcsány tehát a legveszélyesebb, a többiek csak epizodisták ebben a történetben

– hívta fel a figyelmet Bencsik.

A műsor második felében pedig a tech-óriások kettős mércéjét vették górcső alá.

Teljes adás:

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklubban Bayer Zsolt, Bencsik Gábor, Gajdics Ottó és Néző László megbeszélik a március 15-i ünnepi megemlékezések és beszédek legfontosabb üzeneteit, véleményt mondanak arról, hogy Magyar Péter hamarosan pártot alapít, és szót ejtenek arról is, hogy Szentkirályi Alexandra a Fidesz jelöltje Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!