2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Sajtóklub

Sajtóklub: Ez a nő készült erre

Patkányozása miatt az MSZP szerint nem kell lemondania Bangóné Borbély Ildikónak, sőt Ujhelyi István egy Facebook-bejegyzésében patkánykormányzásnak nevezte a mostani rendszert. Bencsik András, Gajdics Ottó és Szentesi Zöldi László a Sajtóklubban egyetértettek abban, hogy az MSZP-s képviselőnő kijelentése egyszerűen félreérthetetlen, egyértelműen a Fidesz szavazóira irányult. Műsorvezető: Huth Gergely.

  • Sajtóklub: Ez a nő készült erre

Patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága.

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője szerint ez egy félreérhetetlenül ocsmány és sértő megállapítás a Fidesz szavazóira. Kiemelte, az MSZP-s képviselőkben hatalmas a gyűlölet. Az újságíró úgy fogalmazott:

„A polgárság iránt, tehát a nemzetért, hazáért, kereszténységért felelősséget vállaló emberek iránt ez a proletár gyűlölet az, ami így kibukott ennek a nem túl okos hölgynek a száján.”

Szerinte ez nem egyedi jelenség, hiszen a baloldalra, különösen az MSZP-re és a DK-ra nagyon is jellemző.

Gajdics Ottó úgy látja, Bangóné teljesen indokolatlan helyzetben patkányozott. A Karc FM és a Szabadföld főszerkesztője szerint Bangóné tudatosan készült a kijelentésre és

„alig várta, hogy ezt elmondhassa, mert kimódolta, kitervelte és azt hitte, hogy ez jó.”

Félreérhetetlen és egyféleképpen értelmezhető - közölte Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa. Hozzátette, egészen mulatságosnak tarja a szándékot, amely egy nagyjából háromnapos hallgatás után előbukkant. Azt mondta: 

„szinte lehet érezni az agytekervények csikorgását, ahogyan az MSZP agyközpontjában rácsatlakoztak erre a dologra és napokig gondolkodnak, hogy mit kezdjenek ezzel a vaskos sértéssel, amely egyértelműen a Fidesz szavazóira irányult.”

Szentesi Zöldi László szerint Újhelyi István még tetézte is Bangóné kijelentését, azzal, hogy patkánykormányzásról beszélt. Úgy véli, ezzel a kijelentéssel már nem csupán a Fidesz szavazóit sértik meg, hanem azoknak a kétkedését is felkeltette, akik nem szeretik Orbán Viktort és a kormányt, de azt mondják, hogy eddig és ne tovább!

Bencsik András szerint semmi olyan tartalmat nem tud felmutatni a baloldal, amire az ország népe felkapná a fejét, emiatt pedig formai eszközökhöz nyúl. Emlékeztetett arra, hogy a baloldal a „tegnapi sztárját”, a trágárkodásáról elhíresült Nagy Blankát is keblükre ölelték és megvédték. Ebbe a sorba tartozik Bangóné patkányozása is Bencsik András rámutatott, Ők azzal próbálkoznak, hogy nagyokat kell mondani, trágárkodni kell, Orbán Viktort kell gyalázni.

Ez egy színvonaltalan, agyatlan, gyülevész had, amelyik a trágárságban, a durvaságban, a moslékban való hempergésben éli ki magát, ezzel irányítja magára a figyelmet – fejtette ki véleményét a a Magyar Demokrata főszerkesztője.

 

Orbán Viktor kormányfő pekingi beszédéről, annak fogadtatásáról és a Kína és Magyarország közötti bimbózó kapcsolatról szakértőink a műsor második részében vitáztak.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklubban Bayer Zsolt, Bencsik Gábor, Gajdics Ottó és Néző László megbeszélik a március 15-i ünnepi megemlékezések és beszédek legfontosabb üzeneteit, véleményt mondanak arról, hogy Magyar Péter hamarosan pártot alapít, és szót ejtenek arról is, hogy Szentkirályi Alexandra a Fidesz jelöltje Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!