2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Sajtóklub

Sajtóklub: Az áruló balliberális elitünk miatt huszonöt évet veszítettünk a rendszerváltásból

Bencsik András a Demokrata főszerkesztője, Szentesi Zöldi László a Demokrata főmunkatársa és Gajdics Ottó a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője voltak a Hír TV Sajtóklub című műsorának vendégei, akik Huth Gergely moderálása mellett a műsor felvételekor még csak közelgő Orbán-Merkel találkozó vélhető forgatókönyvéről is eszmecserét folytattak, valamint sok egyéb téma mellett azt is megbeszélték, hogy a harminc évvel ezelőtti Páneurópai Piknik, az osztrák határ megnyitása a keletnémet menekültek előtt történelmi léptékkel mérve is az egész magyar nemzet hőstettének tekinthető.

  • Sajtóklub: Az áruló balliberális elitünk miatt huszonöt évet veszítettünk a rendszerváltásból

„Mégiscsak sikerült megelőzni azt, hogy Honecker bosszút állhasson a Nyugat-Németországba igyekvő keletnémet állampolgárokon”

– szögezte le bevezetőjében Huth Gergely, majd hozzátette: a kérdés az, hogy a németek mennyire hálásak nekünk ezért, mit kaptunk értük a hála jeléül, és egyáltalán megbecsülik-e tudják-e Magyarország akkoriban mit vállalt magára.

„Szerintem lehet történeti távlatban is beszélni erről az eseményről és aktuálpolitikai szinten is. A németek harminc éve elkövetik ugyanazt a hibát újra és újra, ami most már kicsit unalmas: ha Magyarországról szó van, kétoldalú kapcsolatokról, kancellári látogatásról – de bármiről – a pártcsaládok találkozójáról, akkor automatikusan és magától értetődően köszönetet mondanak, hogy lebontottuk a vasfüggönyt. (..) Szerintem ez annak a jele, hogy nincs mit mondanunk egymásnak. Akkor mondunk ilyeneket harminc év alatt, ha ráálltunk egy automatizmusra, ami a németek esetében a sorozatos bocsánatkérés a II. világháború szörnyűségeiért”

– reagált a műsorvezető szavaira Szentesi Zöldi László, aki úgy vélte, a határnyitás egy nagyhatalmi játszma előre megtervezett akciója volt, amelynek megtervezésében és lebonyolításában a titkosszolgálatoktól kezdve számos érintett részt vett.

"Politikai közhellyé vált, hogy a hála az nem politikai kategória. Így aztán igazából nem is hálát vár az ember. Sokkal inkább azt érdemes megnézni, hogy az egyébként nagyon sokrétű, nagyon sok feszültséggel terhelt, de nagyon sok kölcsönösen előnyös tulajdonsággal bíró magyar-német kapcsolatok befolyása alatt állnak-e még ennek az eseménynek, vagy sem”

– mondta Gajdics Ottó, és hozzátette: mintha megfakult volna a fénye ennek a történelmileg is jelentős mozzanatnak.

„Ha a mai német politikát nézzük akkor azt kell mondjuk: Kohl kancellárnak sem hálás a jelenlegi német politika. Pedig, ha valakinek a nevéhez fűződik a német újraegyesítés – az Kohl kancellár. Szerintem a Páneurópai Piknik egy folyamat első lépése volt, ami akkor tetőzött, amikor Horn Gyuláék kinyittatták a határt”

– nyilatkozta Bencsik Gábor, aki szerint „morálisan ellehetetlenült” az akkori NDK. A Demokrata főszerkesztője kifejtette: felkészületlenül érte a magyar társadalmat a rendszerváltozás, „kívülről és felülről irányított” világpolitikai fordulat következett be, amelybe hazán gazdaságilag, morálisan is beleroppant. Az Aczél György szárnyai alatt létrehozott „belvárosi ellenzéki erőből” lett az SzDSz, nehogy a nemzeti öntudat felüsse a fejét, „nehogy barna eső essen”. Az volt a szlogen, hogy minden jó, csak ami magyar – az nem. Mivel nekünk ezzel a belső ellenféllel is meg kellett küzdenünk, mi magyarok mentünk bele a legvédtelenebbül a rendszerváltozásba. A z áruló balliberális elitünk miatt pedig negyed évszázadot veszítettünk az időnkből – jelentette ki Bencsik Gábor.

 

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Sajtóklub - Brüsszel szült egy szörnyszülöttet + videó

Sajtóklub - Brüsszel szült egy szörnyszülöttet + videó

Az Európai Parlament a héten elfogadta az új migrációs csomagot. A paktum tartalmazza a migránsok elosztására vonatkozó szabályozást, amely szerint ha valaki nem hajlandó befogadni őket, akkor bevándorlónként 8 millió forintot kell büntetésként fizetni. A hírről a Sajtóklub vendégei is véleményt mondtak.
Sajtóklub - „Veled vagyunk, Judit!” + videó

Sajtóklub - „Veled vagyunk, Judit!” + videó

Könnyek közt mesélt Varga Judit volt miniszter a Magyar Péterrel töltött éveiről a Frizbi Tv-ben. Varga Judit elmondta: Magyar Péter verbálisan és fizikailag is bántalmazta, terrorizálta és fenyegette a házasságuk alatt. A hírről a Sajtóklub vendégei is véleményt mondtak.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!