2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sajtóklub

Sajtóklub: A Hősök terén Orbán Viktor kimondta, ami az ország nyelvén volt

Harminc éve temették újra Magyarországon Nagy Imrét és mártírtársait. A Hír TV Sajtóklub című vitaműsorában szó volt arról is, mit mondott Bayer Zsolt édesapja, amikor megtudta, hogy fia 1988. márciusában több társával együtt megalapította a Fideszt. Valamint szóba kerül Hadházy Ákos aláírásgyűjtése, illetve az, vajon mi lett a szignók sorsa. Bayer Zsolt műsorvezető állandó vendégeivel: Huth Gergellyel a Pestisrácok.hu főszerkesztőjével, Szentesi Zöldi Lászlóval, a Magyar Demokrata főmunkatársával, és Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével felidézték a rendszerváltozás személyesebb vonatkozásait is.

  • Sajtóklub: A Hősök terén Orbán Viktor kimondta, ami az ország nyelvén volt

„Hogy a névtelen sírokból előkerültek a mártírok, egyúttal azt is jelentette, hogy a Kádár-rendszer sírba szállt. És egy külön emblematikus jelensége ennek az egésznek, hogy maga Kádár János, akiről ez az egész rendszer el lett nevezve: bele is bolondult ebbe” – szögezte le a műsorvezető Bayer Zsolt.

A történelmi eseményt Szentesi Zöldi László még katonaként nézte végig a nagykanizsai laktanyában.

„A televízióban követtük a Hősök terén zajló eseményeket. Orbán Viktor elmondta beszédét az oroszok kivonulásáról, R. főhadnagy pedig sápadtan megjegyezte: ’Viktor, Viktor messzire mentél!’. Akkor és ott találkoztam az elmúlt 30 éve két magyar magatartásával. Én családi hagyományainknak megfelelően, gyermekkori álomként tekintettem arra, hogy az oroszok vonuljanak ki, és a másik végletet is megtapasztalhattam”

– mondta el a Demokrata főmunkatársa.

„Én is ott voltam a Hősök terén. Az új generáció megjelenése volt a döntő momentuma ennek az eseménynek” – reagált a műsorvezető felvetésére Bencsik András, aki szerint „a pártállam saját magát felszámolta”, majd hozzátette: „Amit viszont senki nem hitt volna, hogy ez az új generáció, amelyik mára felnőtt generáció lett, bele nőtt, és átvette a szabadság irányítását”. A Demokrata főszerkesztője megjegyezte, hogy a Fidesz már a taxisblokád idején jelezte, hogy „nem vesz részt piszkos játékokban”.

Huth Gergely kiemelte: ez a nap történelmi fordulópont lett, ünnepelhetjük,kimondta azt, ami az ország nyelvén volt mint a szabadság elnyerésének szimbólumát, ami egyrészt Orbán Viktor beszédének köszönhető, és „köszönhető annak a sok millió embernek, akik Orbán Viktornak drukkoltak és vele éreztek együtt. Ő kimondta, ami az ország nyelvén volt” – fogalmazott a Pestuisrácok.hu főszerkesztője.

Hír TV

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklubban Bayer Zsolt, Bencsik Gábor, Gajdics Ottó és Néző László megbeszélik a március 15-i ünnepi megemlékezések és beszédek legfontosabb üzeneteit, véleményt mondanak arról, hogy Magyar Péter hamarosan pártot alapít, és szót ejtenek arról is, hogy Szentkirályi Alexandra a Fidesz jelöltje Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!