2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Riasztás

Riasztás: Rabszolgaként tartotta ismerősét egy ózdi férfi

Hihetetlen, de Magyarországon még mindig létezik a modern rabszolgatartás formája, a „csicskáztatás”.

  • Riasztás: Rabszolgaként tartotta ismerősét egy ózdi férfi

Majd egy évtizeden át tartotta fogva és kezelte gyakorlatilag rabszolgaként egy ismerősét egy ózdi férfi. A vád szerint többször is erőszakkal kényszerítette munkára. Az áldozatnak azonban sikerült megszöknie és feljelentette fogva tartóját. A bíróság hétéves büntetést szabott ki a "csicskáztató" férfira.

Az utolsó töltényig szolgált

A Győr-Moson-Sopron megyei helyszínelők egykori vezetője több ismert gyilkossági ügyet megoldott. Azt mondta, őt is megrázták azok az esetek, amelyeknek gyerekek voltak az áldozatai. 

Két kamaszkorú nevelt fiát ölte meg egy férfi Ózdon

A tettes megpróbálta megölni élettársát, azaz az áldozatok anyját is, a nő azonban csodával határos módon túlélte az esetet. A férfi részlegesen beismerte tettét, az ügyészség azonban mégis tárgyalást rendelt el. 

Hétéves szabadságvesztést kapott az a dunakömlődi férfi, aki távcsöves puskával lőtt rá ismerősére

A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, de túlélte a támadást. Az esetet a két fél között egy dulakodás előzte meg. A vádlott a bíróság előtt elmondta, nagyon sajnálja a történteket, főképp azért, mert barátjának tartja a sértettet.

Kétszer felmentették, harmadszorra viszont bűnösnek találta és hét éves szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a darnózseli férfit, aki a vád szerint megölte a feleségét, a holttestet pedig feldarabolta, ledarálta és elégette

A győri ítélőtábla indoklása szerint a meglévő nyomozati eredmények alapján az megállapítható, hogy a vádlottnak köze volt a gyilkossághoz, de a szándékosság minden kétséget kizáróan nem bizonyítható. Ezért N. János nem emberölés, hanem halált okozó testi sértésben marasztalható el.

Teljes adás itt érhető el

Hír TV 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hiteles volt-e vagy sem Varga Judit? + videó

Hiteles volt-e vagy sem Varga Judit? + videó

Lehet Varga Juditot utálni, de akkor is viszonyulni kell a bántalmazási ügyéhez. Jó lenne, ha Magyarországot Magyar Péter vezetné? Jó fej egyáltalán Magyar Péter? Rossz ez az egész a kormánynak? Fodor Gábor és Kukorelly Endre próbálta meggyőzni egymást a HírTV stúdiójában. 

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel Kecskemét főterén

Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel Kecskemét főterén

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy tömegverekedés tizenkét résztvevője ellen, akik 2021. szeptember 26-án hajnalban, Kecskemét főterén két társaságba tömörülve kölcsönösen ütötték és rúgták egymást. A verekedés során kés és pezsgősüveg is előkerült.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!