2020. július 12.,
vasárnap, Izabella, Dalma napja

Riasztás: Meghalni egy kaparós sorsjegy miatt

2020. március 17., kedd 20:55

Hableány: Koncepciós per? 

Az előkészítő üléssel megkezdődött a 35 halálos áldozattal járó Hableány-tragédia tárgyalása. Az ügyben megvádolt ukrán hajóskapitány védelme szerint koncepciós per folyik ügyfele ellen. A kapitány nem tett vallomást, a tárgyalás így folytatódik. 

C-B-R-N

Azaz védekezés vegyi, biológiai, radioaktív és nukleáris támadás ellen. Magyarországon a TEK, azaz a Terrorelhárítás keretén belül külön osztály alakult ezekre a képességekre. De, hogy ez pontosan mit is jelent, annak jártunk utána.

Sorsközösség

Egy vita hevében életét vesztette egy román állampolgárságú férfi Érden. Mint kiderült, a 49 éves férfi 50 éves kollégájával, lakótársával szólalkozott össze, aki egy késszúrással vetett véget a vitának. A felek állítólag egy kaparós sorsjegyen szólalkoztak össze.

Gyilkosság Hajdúhadházon

Két hajdúhadházi fiatal úgy döntött, megpróbálnak kirabolni egy 66 éves férfit. Az áldozat azonban nem hagyta magát, elkergette a kéretlen látogatókat. A két „kitartó” kamasz úgy döntött, nem adják fel, ha ketten nem megy, majd megpróbálják többen. Egy héttel később végül heten tértek vissza.

A vád, gyilkosság 

Különös gyilkossági ügy borzolta fel a kedélyeket Szentmártonkátán. Az áldozat egy mozgássérült, tolókocsis férfi, a vád szerinti elkövető pedig egy háromfős csoport. Az elkövetők az erdőben hagyták áldozatukat, aki ott életét vesztette.

Teljes adás:

HírTV