2023. 06. 10. Szombat Margit, Gréta napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Riasztás

Riasztás: Az ötödik gyermek

Egyelőre tisztázatlan, mi vezette arra a négy gyermekes családanyát, hogy a titokban kihordott ötödik gyermekét meggyilkolja. A nő ráadásul a kicsi holttestének eltüntetésébe saját kiskorú gyermekét is bevonta.

  • Riasztás: Az ötödik gyermek

A bűnösség vélelme

Egy idős hölgy kirablása miatt ítéltek el egy győri férfit. Ő azonban azt állítja, teljesen ártatlan, sőt a bűntény elkövetésekor nem is tartózkodott a városban. Ennek ellenére a bíróság nyolc évet szabott ki rá, amelyet jelenleg is tölt.

Brutális szakítás

Gyilkossággal ért véget egy pár szexuális játéka Gödöllőn. A nő kikötözte párját és az így védekezésre képtelen férfit legalább ötvenszer megszúrta egy késsel. Tette után néhány órával aztán maga értesítette a rendőrséget, mondván „összevesztünk és belevágtam a nagy kést”.

 Hangos szembesítés

Forrtak az indulatok az eltűnt celeb, VV Fanni ügyének tárgyalásán. Az ügyben gyilkossággal vádolt, B. László ugyanis azt állította, Fanni egyik barátnője is vele volt, amikor a lány testét elvitték. A barátnő azonban mindezt tagadja.

Teljes műsor:

Hír TV

További epizódok

Lecsapott a blahai láma, ötméteres léccel üldözte áldozatát

Lecsapott a blahai láma, ötméteres léccel üldözte áldozatát

Szürreális videó készült Budapesten a Blaha Lujza tértől nem messze, a Kiss József utcában: egy férfi egy több méter hosszú léccel a kezében üldözött egy másikat. 2022. június 14.
Szexuális kényszerítés, gyermekpornográfia miatt négy és fél év börtönbüntetést kapott egy 24 éves férfi

Szexuális kényszerítés, gyermekpornográfia miatt négy és fél év börtönbüntetést kapott egy 24 éves férfi

Szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia miatt nem jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélt egy 24 éves férfit hétfőn a Debreceni Járásbíróság - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-t. 2022. április 11.
Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel Kecskemét főterén

Tömegverekedés késsel és pezsgősüveggel Kecskemét főterén

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy tömegverekedés tizenkét résztvevője ellen, akik 2021. szeptember 26-án hajnalban, Kecskemét főterén két társaságba tömörülve kölcsönösen ütötték és rúgták egymást. A verekedés során kés és pezsgősüveg is előkerült. 2022. április 07.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

ORFK: Mintegy nyolcezer-hétszázan érkeztek szerdán Ukrajnából

ORFK: Mintegy nyolcezer-hétszázan érkeztek szerdán Ukrajnából

Magyarországra szerdán az ukrán-magyar határszakaszon 5089 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3605-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.
Riasztás: 12 nyomozó 

Riasztás: 12 nyomozó 

Unokázós csalás – a módszer szinte közismert, mégis időről-időre akad, aki áldozatául esik a csalóknak.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!