Az autóbusz azért különleges, mert ez volt az első olyan autóbusz, ami Ikarusz Márka néven került forgalomba Magyarországon és került legyártásra. Az adott korszaknak formatervét, illetőleg meg statikailag is egy egészen különleges és előremutató járműve volt. Összesen 3175 darab készült belőle, ebből körülbelül 1000 maradt Magyarországon, a többi az exportra ment. A jármű nagy nemzetközi sikernek és elismerésnek örvendett, több nemzetközi kiállítást is megjárt a maga korában.
A 3000 példányból, ami elkészült, amit legyártottak, annak a többsége, tehát a kétharmada, az külföldön került forgalomba. Mindössze 1000 ilyen busz közlekedett Magyarországon. Az emberek szerették, annak ellenére, hogy a szellőzése nem volt igazából megoldva, tehát az utó típusoknál már a szellőzést kellett jobban megoldani, ennek voltak olyan nyilászárói, voltak olyan fénybevilágító nyilásai a tetején, amik nem voltak nyithatók, viszont a napfényt beengedték, és ezáltal az utastérben nagyon meleg volt, ezzel együtt a szellőzésre nem volt panasz. Nyáron a meleg miatt volt kihívás a buszon utazni, télen pedig a hideg okozott kihívást az utasoknak, van aki még ma is élénken emlékszik.