2023. 09. 24. Vasárnap Gellért, Mercédesz napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Napindító 04:00

Radar

Radar - Okosszemüveg uralhatja innentől a beszélgetéseket

Gondolták volna, hogy egyszer majd szívesen viselünk monoklit? A Stanford Egyetem informatikus hallgatói új dimenzióba helyezték a szem körüli sötét folt fogalmát.

  • Radar - Okosszemüveg uralhatja innentől a beszélgetéseket

Most már ott tart a technika, hogy beszélgetés közben nem kell gondolkodnunk a válaszon, mivel ezt egy okos szemüveg megteszi helyettünk.

A technika fejlődésének semmi sem szabhat határt, így lehetett egy úgynevezett kiterjesztett valóság szemüveget megálmodni és megalkotni egy laptop és pár jó barát segítségével. A Stanford Egyetem diákjai egy hétvégi napon a kollégiumban néhány óra leforgása alatt együtt kódolták az általuk RizzGPT-nek nevezett programot.

A 22 éves Bryan Chiang egy hackathon esemény közeledtével ihletet kapott. Ezeknek a rendezvényeknek az a célja, hogy különböző csapatok, amik üzletemberekből, szoftverfejlesztőkből és más szakemberekből állnak, meghatározott témában rövid időn belül működő informatikai eszközöket készítsenek.

A fiatalok által készített RizzGPT egy olyan szoftver, amely az OpenAI ChatGPT-t használja, tehát képes emberhez hasonló beszélgetést generálni a felhasználó felszólításai alapján. Chiang kiterjesztett valóság segítségével építette meg szerkezetét, amely kamerával, mikrofonnal és egy belső kivetítő képernyővel rendelkezik.

Mivel a monokli nyílt forráskódú, Chiang módosíthatta a belső részeket, és saját ízlése szerint kódolhatta. A RizzGPT-t úgy kódolta, hogy a mikrofonon keresztül figyelje a beszélgetést, és azt szöveggé alakítsa át, majd küldje el WiFi-n keresztül a ChatGPT-nek, hogy az válaszokat generáljon. A "karizmatikus" választ visszaküldi a monoklira, ahol a szöveg megjelenik egy belső képernyőn, amit a felhasználó el is tud olvasni.

A jelenlegi modell szigorúan csak prototípus, és mint ahogy a legtöbb próbaverzió esetében, még mindig találkozni olyan hibákkal, amelyek miatt a szöveg például nehezen olvasható. A végzős informatikus hangsúlyozta, hogy nem tervezik a RizzGPT kereskedelmi forgalomba hozni. Ehelyett őneki az a missziója, hogy megmutassa mi mindent lehet elérni a technológia segítségével.

Az alkotó elismerte, hogy bár nem ez a cél, valós kockázatot jelent az esetleges felhasználók körében, hogy túlzott függőség alakuljon ki a találmány és annak használata irányába. Az informatikus szerint ez a jövő: a számítógépek idővel felváltják a személyes, emberi kapcsolatokat.

További epizódok

Radar - 2x2 néha 5 a kulisszák mögött

Radar - 2x2 néha 5 a kulisszák mögött

Egy szocialista operett romantikus történetével várjuk Önöket szombaton. A film előtt pedig - ahogy megszokhatták - soha nem hallott történetek látnak napvilágot a Szélesvásznú történelem című műsorunkban. 2023. szeptember 22.
Radar - Európa legnagyobb jövőfesztiválja

Radar - Európa legnagyobb jövőfesztiválja

A Brain Bar mára Európa legnagyobb, évente megrendezett jövőfesztiválja. A helyszínen ott volt kollégánk Zsiros Mihály is, aki ízelítőt adott az eseményről. 2023. szeptember 22.
Radar - Kávé olasz módra Marco Rossival

Radar - Kávé olasz módra Marco Rossival

A magyar labdarúgó válogatott olasz szövetségi kapitányát kísértük el egy kávépörkölő üzembe, ahol beszélgettünk kávéról, sportról és arról is, hogy miért nem isznak capuccinót az olaszok délután... 2023. szeptember 22.

Legfrissebb híreink

Globál: Egynapos háborúban dőlt el Karabah sorsa

Globál: Egynapos háborúban dőlt el Karabah sorsa

Berobbant a lőporos hordó a Kaukázusban. Az ukrán háború tombolása közepette vitték dűlőre az azeriek régi történelmi konfliktusukat az örményekkel. A Globálban Vasa Lászlóval, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgetünk a témáról.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Radar - Változások jöhetnek a B-kategóriában

Radar - Változások jöhetnek a B-kategóriában

Azt is rebesgetik, hogy akár újabb vizsgára is szüksége lehet azoknak, akik az eddig szokott módon szeretnék használni autójukat. Sebesség- és súlykorlátozás is várható ugyanis. Egy szakértő elárulta nekünk, hogy pontosan mit jelenthet ez a jövőben számunkra.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!