Továbbra is az ukrán elnök washingtoni látogatásától hangos a nemzetközi sajtó. Volodimir Zelenszkij Az amerikai kongresszusban úgy fogalmazott: Az amerikaiak pénze befektetés a demokráciába.
Az ukrán elnök tengerentúli látogatását egyébként titokban szervezték, ugyanis aggódtak a biztonságáért.
A meglepetésszerűnek tűnő washingtoni látogatás kedden késő este egy Lengyelországba tartó titkos vonatúttal kezdődött.
Zelenszkij másnap reggel érkezett meg a dél-lengyelországi Przemysl városába, ahol vasútállomáson látták az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetével együtt.
Az elnök ezután egy kormánygéppel repült Washingtonba.
„Hazafelé menet találkoztam Ukrajna egyik barátjával, Andrzej Duda lengyel elnökkel” – fogalmazott az ukrán elnök Telegram-bejegyzésében.
Zelenszkij megosztotta Dudával amerikai látogatásának részleteiről, és a két államfő a kétoldalú kapcsolatok alakulását is megvitatta – áll a lengyel elnöki hivatal bejegyzésében.
Az Egyesült Államok után Lengyelország a második állam, ahová Zelenszkij az országa ellen februárban indított orosz háború óta személyesen ellátogatott.