2023. 12. 07. Csütörtök Ambrus napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Radar

Radar - Halálos balesetet okozott a bekokainozott taxis

A halálos baleset okozását beismerte, a bódult állapotban vezetést tagadta az a taxis, aki még 2020-ban ütközött össze Halgas Tiborral, az egykori Fradi-focistával.

  • Radar - Halálos balesetet okozott a bekokainozott taxis

A volt Nb1-es játékos a helyszínen meghalt. Az ügyészség szerint H. Szilveszter bekokainozva vezetett, ráadásul jogosítványa sem volt. Az áldozat, Halgas Tibor csupán 38 éves volt.

A Budapesti XVIII. és XIX. kerületi bíróságon 3 és fél év elteltével most elkezdődött az ügy tárgyalása.

A közlekedési baleset tekintetében az ügyész a vádlott és védője is elfogadja a bizonyítékokat, abban nem folytat majd bizonyítást a bíróság. Kizárólag a bódult állapot miatt.

H. Szilveszter a vád szerint bekokainozva, jogosítvány nélkül 140-nel száguldozott a Ferihegyi gyorsforgalmi úton. Előzni kezdett, ekkor ütközött össze a szemben lévő sávban szabályosan közlekedő Halgas Tiborral.

A kokainfogyasztást elismerte a vádlott, a bódult járművezetést tagadta. Éppen ezért igazságügyi orvosszakértőket idéznek majd tanúként annak eldöntésére, hogy H. Szilveszter vezetés előtt vagy egy héttel korábban fogyasztott kábítószert.

Az egykori labdarúgó özvegye megtörten nyilatkozott.

További epizódok

Radar - Gianni Annoni Mikulásként az Avason + videó

Radar - Gianni Annoni Mikulásként az Avason + videó

Az Ökumenikus Segélyszervezet családok átmeneti otthonait minden évben meglátogatja a Mikulás. 2023. december 06.
Radar - Andrij Jermak: elveszítheti Ukrajna a háborút + videó

Radar - Andrij Jermak: elveszítheti Ukrajna a háborút + videó

Kimondani is szörnyű de a mai már az orosz-ukrán fegyveres konfliktus 651. napja. 2023. december 06.
Radar - A télapó nyomában + videó

Radar - A télapó nyomában + videó

A télapó érkezése minden gyermek számára izgalmas. A december 5.-én kitett, kipucolt cipőket a Mikulás megtölti mindenféle földi jóval, de persze csak a jó gyerekek kaphatják meg a vágyott ajándékot. 2023. december 05.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!