2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Híradó 19:00

Radar

Radar – Folytatódik a HUMDA utánpótlás-nevelési programja

Nyolc autó- és motorsport szakágban 29 versenyző támogatásával folytatódik a HUMDA által tavaly létrehozott utánpótlás-nevelési rendszer. A tehetségek kiválasztását Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka irányította.

  • Radar – Folytatódik a HUMDA utánpótlás-nevelési programja

Huszonkilenc versenyzővel folytatódhat a HUMDA tehetséggondozási programja. Tavaly júniusban jelentették be először azokat a fiatalokat, akiknek a karrierjét anyagilag és szakmailag is támogatni tudják. Idén új névvel, Hungarian Motorsport Akadémia néven folytatják tovább a programot, és hat új versenyzőt is bemutattak.

A HUMDA 2022-ben több mint száz tehetséges versenyző képességét mérte fel. A versenypályákon már elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai- és mentális alkalmasságot is vizsgálva állították össze a Hungarian Motorsport Akadémia végső névsorát. Majd 2023-ban volt, aki kikerült a tehetséggondozási programból, hat új fiatal viszont megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítson.

A támogatás célja nem az, hogy teljesen egészében fedezze egy szezon költségvetését, hanem kiegészítést jelent a már meglévő büdzséhez, amelyet jellemzően családi vagy szponzori támogatással teremtenek elő a fiatalok. Az autó- és motorsportok hatalmas költségekkel járnak. Már maga az utazás, a szállás, a nevezési díjak is megterhelőek anyagilag, de például egy ralliautó abroncsa 30 kilométerenként elkopik.

A HUMDA egyik alapvető célkitűzése a hazai autó- és motorsport népszerűsítése, fejlesztése, a tehetséges, illetve eredményes sportolók karrierjének támogatása és előremozdítása. A tervek között szerepel, hogy a fiatalok kommunikációs készségét fejlesszék, valamint a mentális állapotukat szakemberek segítségével felmérjék.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Radar – Egészséges édességek a karácsonyfán  + videó

Radar – Egészséges édességek a karácsonyfán + videó

Horváth Patrícia most már évek óta segít számos fiatalabbnak és idősebbnek z egészséges életmódot követni, legyen az testmozgás vagy egészséges táplálkozásra való áttérés. Bár nem a Karácsony a fogyókúra időszaka, azért ilyenkor is lehet tenni az egészségért.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!