A szélesvásznú történelem című műsorunkban ezúttal egy kisfiú szemén át nézünk be az 1954-es színfalak mögé.
Egy bohóc önfeledt játékára a nyilasok rémuralma vet árnyékot, amikor kis védencei veszélybe sodródnak. Keleti Márton filmjében kapta meg első szerepét Benkő Péter mindössze hat évesen.
Benkő Péter a filmforgatás minden egyes pillanatát legkedvesebb emlékeiként idézi fel, és néhány érdekességre is fényt derít.
A női főszerepben Ferrari Violettát láthattuk, Pétertől pedig még azt is megtudtuk, hogy egy igen korai szerelem is kibontakozott a kulisszák mögött.
Dudás Viktor filmkritikus az 50-es évek világában játszódó vígjáték társadalmi hátteréről rántja le a leplet.