Az idők során a néphagyomány az adott kor szellemének megfelelően módosult: ma már nem csak az eladósorban lévő lányok kiváltsága, hanem minden nőt megillet a húsvéti locsolás, ezzel biztosítva egészséget egy egész esztendőre. A locsolók a locsolásért cserébe hagyományosan piros tojást kapnak, a legényeket kaláccsal, pálinkával, míg a legkisebbeket csokitojással jutalmazzák. Rokonoktól pénz, csajoktól puszi-puszi aztán így jó.
A húsvéthétfő vízbevető, vízbehányó elnevezése utal a szokás egykori módjára, amikor is bandákba verődött legények nagy vödör vízzel öntöttek le lányokat. Hát mikor mivel, mi volt. Mikor elfogyott a kölni, akkor vízzel.
Az egyik régi locsoló így emlékszik vissza: "Én városi gyerek voltam, nem falusi, itt nem vízzel locsolkodtunk meg nem nyakba öntöttünk, ezt csak a baráti kör, ahol volt lány, oda mentünk. Meg volt tulajdonképpen olyan helyre is mentünk, ahova az apám helyett én locsoltam a szülőket, az anyukákat."
A gyermekek locsolkodása szagos vízzel, rövid versikék kíséretében, adománykérés céljából ismert szokás. A közismert locsolóversek mellett néhány rítusszöveget is találunk, mint például ez a Békés megyei jókívánság: "Egészségére váljon, haja nagyra nőjön.” De akadnak olyanok is, amik szájhagyomány útján máshogy ismertek.
Íme a nép ajkén élt, élő két locsolóvers:
Zúg a traktor, szánt az eke, elvtársnő locsolhatok-e?
Megy a traktor, szánt az eke, szép elvtársnő, öntözzek-e?
Gyakori a pajzán, erotikus tartalmú versike is. Például: Van nekem egy locsolóm, dugó nincsen benne, ha én aztat elővenném, nagy röhögés lenne.
A locsolóversek általában a népköltészet remekművei, ami napjainkban már nem örvend akkora népszerűségnek, hiszen a fiatalok kevés verset tudnak felidézni.
A locsolásra induló legények a csapatukat már húsvét előtt elkezdik megszervezni, és, ha van rá lehetőség, akkor különböző hangszerekkel kísérve, szerelmes- vagy katonadalokat énekelve mennek házról házra, majd bebocsátást kérnek a locsolás elvégzésére. Manapság ez már nem annyira jellemző.
Az egykori húsvétok ezek az emlékek maradtak meg: "Kiment a divatból ez, kiment a divatból. Mikor én jártam 1964-be, akkor mentem első osztályba akkor még ez nagy divat volt."
"Inkább bezárják a kaput, falun, bezárták, hogy ne is menjen be az ember, dehát ugye az ember ért a szóból."
"Szerintem városba már nemigen. Esetleg vidék, kisebb falvakba, talán."
"Én olyan házba nőttem fel, ahol az egész, 8 család lakott és ott az egész kertbe, minden a férfiak is nagy szódavizes locsolás, szólt a zene, tánc volt, úgyhogy nagyon."
"Itt a főváros szintjén már nehezebben, itt már nem. De vidéken még egy bizonyos kis településeken ez általában elfogadható dolog. Ott az a szokás."
"Igazándiból szerintem divat, de csak ilyen felszíni szinten. Tehát hogy így rokonokkal szokták inkább az emberek, közeli barátokkal, ilyenek, néha így viccelődésből."
A hagyomány szerint locsolás után a locsolók átveszik a jól megérdemelt jutalmukat, amelyet szintén verssel köszönnek.
A folytatásban további húsvéti emlékekről volt szó.
"Vittünk ilyen kis tarisznyát, ilyen kis tarisznya és akkor, kölni, még akkoriba divat volt az orosz kölni, hát utána már a későbbiek folyamán jó pár évvel később ugye 64 után, arra már jöttek a parfüm meg minden, azzal locsolkodtak."
Locsolkodni azonban nem csak ismerősökhöz járnak a fiatalok.
"Anno ismeretlenekhez is, de most már van barátnőm szóval, nála szoktam."
Na de, hogyan fogadták a hölgyek az olykor hatalmas vendégsereget?
"Hát örültek neki, hogy mentünk hozzájuk, és hát sok helyen az volt, hogy több csapat is járt körbe, idősebbek mentek a szülőkhöz, mi mentünk a fiatalokhoz és és akkor úgy néha találkozott is egy-egy csapat, úgyhogy ez egy nagyon jó nap volt ez így a locsolkodós nap."
A hagyomány alakulásához folyamatosan idomul a társadalom is, de annyi bizonyos: pár rímbe foglalt jó szónak semelyik hölgy nem tud ellenállni.
