2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 00:10

Radar

A Radar kamerája előtt találtak drogot

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társhatóságokkal együttműködve nagyszabású ellenőrzést tartott péntek éjszaka a belvárosban. A razzia célja a garázda jellegű, erőszakos, vagyon elleni, és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése volt. A Radar stábja végigkövette az akciót, amelynek keretében több embert elfogtak, sőt drogot is találtak.

  • A Radar kamerája előtt találtak drogot

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hét minden napján fokozott közterületi jelenlétet biztosít az 5., 6., és 7. kerület területén az éjszakai időszakban. Pénteken azonban egy kiemelt akciót szerveztek a társhatóságokkal. A razziában összesen 93 rendőr vett részt, akik 19 órától másnap reggel 5 óráig járták a bulinegyedet ellenőrzéseket végezve.

A hatóságok nem csak igazoltattak, hanem autókat, taxikat és szórakozóhelyeket ellenőriztek. Bizonyos esetekben pedig civil ruhás bűnügyi egységeket szintén bevetettek.

Nem ez az első ilyen razzia, a korábbiak eredményeképpen fogtak már el többszörösen körözött bűnözőt, de olyan is előfordult, hogy tömegverekedésben kellett intézkedni.

A rendőrség beszámolója szerint a hétvégi akció mérlege 607 igazoltatásból, 307 jármű ellenőrzéséből, és 248 szondázásból - 9 elfogás, 13 előállítás, 4 biztonsági intézkedés, 6 szabálysértési feljelentés, 32 helyszíni bírság, valamint 4 közigazgatási bírság.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!