2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Politikai hobbista

Politikai hobbista – Toroczkai László: úttörő szerepe lehet a magyaroknak az európai ébredés folyamatában

A stúdióban Ambrózy Áron, Takács Áron és Varga Ádám, meghívott vendégünk volt Szamosi Tímea, a műsor második felében a hobbista Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk elnökével beszélgetett. Műsorvezető: Jeszenszky Zsolt.

  • Politikai hobbista – Toroczkai László: úttörő szerepe lehet a magyaroknak az európai ébredés folyamatában

„A hagyományos politológiai besorolásnak ma már nem sok értelme van. Ma van a globalizmus, és van, aki nemzetben gondolkodik. Ez a fő kérdés a pártok szempontjából, hogy ki hova sorolja magát” – fejtette ki véleményét Toroczkai László a Politikai hobbistában, aki hangsúlyozta, hogy ő és pártja nemzeti alapon áll.

A Mi Hazánk elnöke úgy érzékeli, e tekintetben „ébredés” van Európában, amely csak arra vár, hogy valaki „bátran törje az utat”. A politikus szerint mi, magyarok lehetünk azok, akik ezt az úttörő szerepet vállalhatjuk ebben a folyamatban.

Mint elmondta, a globalizmussal szembemenni nem hálás feladat, és itt utalt a közösségi médiaóriások őt is érintő cenzúrájára. Egyúttal megjegyezte, tegnap „legalább ötven százalékban” jogerősen megnyerte a Facebook elleni pert, ugyanis a Szegedi Ítélőtábla precedensértékű ítéletet hozott, amelyben a politikus korábban letiltott Instagram-oldalának visszaállítására kötelezte a médiaóriást.

Toroczkai László kérdésre válaszolva Vona Gáborról, a Jobbik korábbi elnökéről is elmondta véleményét: szerinte a politikus bukásának okát nem a külső körülményekben, hanem a személyiségében kell keresni. Úgy véli, Vona Gábornak nem volt szilárd elképzelése arról, milyen úton kell járnia, és ez volt az oka annak, hogy a Jobbik-elnök „görcsösen miniszterelnök akart lenni”. Márpedig aki görcsösen az akar lenni, nem lesz miniszterelnök – mutatott rá a Mi Hazánk elnöke.

A politikus beszélt még Budaházy Györgyről, Ukrajnáról és arról is, hogy vajon lesz-e pártjának kétharmada valamelyik következő választáson.

A teljes adást itt tudja megtekinteni:  

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Politikai hobbista: A droglegalizáció kérdése + videó

Politikai hobbista: A droglegalizáció kérdése + videó

A stúdióban Szamosi Tímea, Ambrózy Áron, Takács Áron és Varga Ádám, valamint a műsorvezető: Jeszenszky Zsolt. A műsor második felében a hobbista Haller József neurobiológussal, a Drogkutató Intézet igazgatójával beszélgetett.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!