2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Plusz-mínusz

Plusz-mínusz: Bősz Anett továbbra is történelmi bűnt emleget a keresztényüldözéssel összefüggésben

Történelmi bűn, ha a kormány a kommunikációjában és magatartásában kiemeli a világ legnagyobb vallási közösségét, hiszen a többi világvallás gyakorlói is számos atrocitásnak vannak kitéve – ismételte meg korábbi álláspontját a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában a liberális Bősz Anett. Vitapartnere, Juhász Hajnalka miniszteri biztos kiemelte, nagyon fontos, hogy Magyarország az ezeréves keresztény kultúrával a háta mögött napjainkban az üldözött keresztények hangja legyen. A kormánypárti politikus felhívta rá a figyelmet, hogy a keresztények nélkül soha nem lesz béke a Közel-Keleten és ezt még a mérsékelt muszlim vallási vezetők is elismerik.

  • Plusz-mínusz: Bősz Anett továbbra is történelmi bűnt emleget a keresztényüldözéssel összefüggésben

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség államtitkára május elején a Hír TV Terc című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy világszerte népirtás zajlik a keresztény közösségekben. A kijelentésre reagálva Bősz Anett nyílt levelet fogalmazott meg, amiben azt írta, hogy történelmi bűnt követ el az, aki a Srí Lanka-i terrortámadások kapcsán keresztényüldözést hangsúlyozza. Az ellenzéki politikus állítására Juhász Hajnalka úgy reagált, az a történelmi bűn, ha valaki a keresztényüldözést ideológiai alapon kérdőjelezi meg.

Szarvas Szilveszter műsorvezető kérdésére, hogy a liberális logika szerint miért is vállalhatatlan keresztényüldözésről beszélni, Bősz Anett igyekezett leszögezni, hogy az írásából kiragadott mondatai nagyon hasonlítanak ahhoz az esethez, amikor tavaly azt javasolta, hogy az anyákat anya helyett a keresztnevükön szólítsák a hivatalokban, hiszen akkor is nagy felzúdulást történt a jobboldali sajtóban.

A liberális politikus szerint az Azbej Tristannak írt levelében arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy nem csak a keresztényeket üldözik a világban, hiszen például jelenleg népirtás zajlik a muszlim rohingyák között. Az ellenzéki képviselő szerint a keresztényi értékek azt jelentik, hogy azokért is tenni kell, akik nem a saját vallási közösségből érkeznek, vagyis nem lehet különbséget tenni különböző vallású emberek között.

Ha a keresztényüldözést vitatjuk, akkor tényeket vitatunk

– hívta fel rá a figyelmet Juhász Hajnalka. A miniszteri biztos leszögezte, a nemzetközi jogi tényeket nem szabad politikai vagy ideológiai alapon megkérdőjelezni.

Juhász Hajnalka világhírű kutatóintézetek szigorú statisztikára hivatkozva elmondta,naponta 11 keresztényt öltek meg pusztán a vallási identitása miatt, a 2019-es adatok szerint 4166 keresztényt gyilkoltak meg és 1200 keresztény templomot érintettek támadások. Hozzátette: az elmúlt hét évben 40 százalékkal csökkent a közel-keleti keresztények száma.

245 millió keresztényt érint a keresztényüldözés 50 országban, a top 10 országból pedig hét muszlim ország

– emelte ki a politikus a brit külügyminisztérium májusi jelentése alapján.

Bősz Anett szerint amikor a kormány keresztényüldözésről beszél, akkor azt közvetíti a magyar társadalom felé, hogy a keresztényeknek Európában is félniük kell. A képviselő természetesnek nevezte azt, ha a világon minden harmadik ember keresztény, akkor a vallási üldözöttek között az ő számuk lesz a legnagyobb.

Juhász Hajnalka rámutatott, ha 2050-re gyakorlatilag eltűnnek a keresztény közösségek a Közel-Keletről, akkor – mint arra a mérsékelt muszlim vezetők is rámutattak – a Közel-Kelet vallásközi párbeszédje és a vallási egyensúlya fel fog bomlani. Hozzátette, arról a területről beszélünk, ami az őskeresztény vallás bölcsője, amelynek Európa a kereszténységét köszönheti.

Fontos a keresztény identitás, a történelmi gyökereink megvédése – szögezte le Juhász Hajnalka arra reagálva, hogy Bősz Anett hazugságnak nevezte azt, hogy az Európai Unióban is megjelent a keresztényüldözés. A liberális képviselő hozzátette:

nem igaz, hogy aki keresztény annak félnie kellene Európában.

A kormánypárti politikus szerint igenis figyelni kell a lappangó keresztényüldözésre. Példaként hozta fel, ha katolikus templomokat mecsetté alakítanak át, vagy ha valaki identitását a kereszt viselése zavarja.

Teljes adás:

Hír TV

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!