2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Paletta

Rákász Gergely: Orgonám van, és nem félek használni!

  • Rákász Gergely: Orgonám van, és nem félek használni!

Rákász Gergely többször és több helyen kijelentette már, hogy hisz egy jobb emberiségben. A Hír TV Paletta című műsorában pedig arról beszélt, hogy ideje most már magunk mögött hagyni 2020-at az összes vírusával együtt, és ideje a jövő év tavaszába menni, ahol kivirágozhat újra az élet. Hozzátette, hogy nagy erőnk és nagy lehetőségünk van most abban, hogy az előttünk álló évből mit hozunk ki, majd leszögezte, hogy személy szerint abban hisz, hogy nagyban rajtunk múlik, hogy milyen lesz a 2021-es évünk.

Rákász Gergely kitért arra is, hogy az az ember, aki részt vett egy klasszikus zenei koncerten vagy könyvet tartott a kezében, az másképp áll az élethez. A koncertorgonista ezután a karácsony példáját hozta, és megjegyezte,

hogyha a szeretet ünnepén nemcsak a fánkat díszítettük fel, hanem a lelkünket is, akkor az egy másfajta folytatást hozhat magával. Sok múlik azon, hogy mire figyelünk, ez egy emberi dolog. Ezért is van az Facebook-oldalán is egy #szépségreggelre rovat, hogy ezzel is ráirányítsa a követői figyelmét a szépre, a jóra

– mondta el.

A koncertorgonista jövő évi terveit is megosztotta Turda Adrienn műsorvezetővel. Elmondta, hogy egy olyan koncertsorozatot álmodott meg a csapatával, ahol, ha kell a koncertterme az erdő, a mező vagy a kastélypark lesz. Így ugyanis a közönségének az egészségét sem teszi kockára, ugyanakkor az élő zenei élményt sem kell majd senkinek nélkülöznie

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!