2023. 11. 28. Kedd Stefánia napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Olimpiai álom Erdélyben 11:00

Paletta

Paletta: Online találkozik a közönséggel a Budapesti Operettszínház

A Paletta vendégei Varga Róbert, Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke, Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője, Kiss Diána színész, énekes és Homonnay Zsolt színművész voltak.

  • Paletta: Online találkozik a közönséggel a Budapesti Operettszínház

Egészségügyi innováció az 5G technológia segítségével

„Mi is ez a szerkezet, amely tulajdonképpen az orvosoknak és a betegeknek egyaránt segíthet?”

-          kérdezte Turda Adrienn.

„Arról van szó, hogy a kórházakban a röntgen-berendezésekből nagyon könnyen el lehet juttatni belső hálózaton a leletezők számára a képeket. (…)”

-          mondta Varga Róbert ötletgazda.

2021. január 15-ig lehet szavazni a Média a családért-díj idei közönségdíjasaira

„Ezt ugye jónéhány éve ítélitek már oda olyan médiatermékeknek, produktumoknak, amelyek tesznek vagy segítenek a családokon. Hogyan?”

-          tette fel a kérdést a műsorvezető.

„Ugye magát a díjat is az hívta létre, az a szándék 14 évvel ezelőtt, hogy egy picit megtörjük azt a fajta médiahozzáállást, hogy a család az néha mint botrány jelenik meg, ugyanúgy mint minden érdekes hír. A bulvármédiában a család is áldozatul esett annak, hogyha botrány van, akkor sokkal izgalmasabb az a hír.”

-          válaszolta Szám Katalin.

Online találkozik a közönséggel a Budapesti Operettszínház

„Az milyen a színésznek, amikor nincs visszajelzés a közönség részéről csak a kamerák vannak ott?”

-          kérdezte a műsorvezető.

„Mondhatni, hogy szerintem elég borzasztó érzés, főleg, hogy ugye hozzá vagyunk szokva, hogy a közönségért vagyunk és a közönségnek játszunk.”

-          reagált Kiss Diána.

Hír TV

További epizódok

Paláver: 2/3 lett a Fidesznek

Paláver: 2/3 lett a Fidesznek

A Karc FM és a Hír TV interaktív műsora, a szócsaták bajnokaival. Műsorvezető: Lentulai Krisztián. 2022. április 04.
Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

A darabról részleteket Csonka András színésztől ismerhettük meg. 2021. szeptember 10.
Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

A Palettában Szani Rolanddal beszélgetett a hétvégi fellépéséről és a dalról. 2021. szeptember 09.

Legfrissebb híreink

Varga Judit: Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek

Varga Judit: Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek

Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek, az ország szuverenitásának védelme kiemelt jelentőségű - mondta Varga Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője a szuverenitásvédelemmel összefüggő törvényjavaslatok együttes általános vitájában kedden az Országgyűlésben.
Miért gondolja Karácsony Gergely, hogy nem kell adót fizetnie?

Miért gondolja Karácsony Gergely, hogy nem kell adót fizetnie?

– Az eddig napvilágot látott adatok a tervezettnél alacsonyabb növekedést és magasabb inflációt vetítenek előre, ami a költségvetést sem hagyja érintetlenül – erről beszélt Varga Mihály a parlament költségvetési bizottságában, amely a tárcavezető éves meghallgatását tartja.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!