2022. 11. 30. Szerda András, Andor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Paletta

Paletta: Elrabolt Hungária címmel jelent meg a trianoni emlékév albuma

A Hír TV Paletta című műsorában ma többek között foglalkoztak az otthoni jakuzzik világával és felhívták a figyelmet a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságára is. Mindezek mellett bemutatták Pataki Tamás és Balázs D. Attila albumát.

  • Paletta: Elrabolt Hungária címmel jelent meg a trianoni emlékév albuma

Balázs. D. Attila a műsorban elmondta, hogy a november végén megjelent Elrabolt Hungária című albumban 100 képeslap szerepel, ez arra a 100 évre emlékeztet, amely a trianoni békeszerződés óta eltelt. A képeslapok ugyanakkor mind 1920 előttről származnak.

Pataki Tamás arról is beszélt, hogy az ikonikus helyszínek mellett a polgári élet emlékeit igyekeztek összegyűjteni ebbe az albumba. Olyan épületek és hidak is helyet kaptak a kiadványban, amelyek múlandóak, akár egyik napról a másikra is eltűnhetnek.

Balázs D. Attila az elhangzottakhoz hozzátette, hogy az eredeti elképzelésük az volt, hogy végigjárják a képeslapok helyszíneit, és megörökítik azok 2020-as állapotát, azonban a vírushelyzet közbeszólt, így maradtak az eredeti lapok, amelyek mellé érzékletes leírásokat mellékeltek.

A kötet a Magyar Patrióták Közösségének kiadásában jelent meg.

A műsorban az album mellett foglalkoztak az otthoni jakuzzizás élményével, valamint a rendszeres zöldség- és gyümölcsfogyasztás is szóba került.

Teljes adás:

Hír TV

További epizódok

Paláver: 2/3 lett a Fidesznek

Paláver: 2/3 lett a Fidesznek

A Karc FM és a Hír TV interaktív műsora, a szócsaták bajnokaival. Műsorvezető: Lentulai Krisztián. 2022. április 04.
Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

Paletta: Nagyvárosi fények a Játékszínben

A darabról részleteket Csonka András színésztől ismerhettük meg. 2021. szeptember 10.
Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

Megjelent Tóth Gabi legújabb dala, Az én szívem

A Palettában Szani Rolanddal beszélgetett a hétvégi fellépéséről és a dalról. 2021. szeptember 09.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!