2020. szeptember 19.,
szombat, Vilhelmina napja

Paletta: A világ első klezmer-operettje a Budapesti Operettszínházban

Hír TV

2020. január 13., hétfő 19:00

A Hír TV Paletta című műsorában ma a negyedik alkalommal átadásra kerülő védőnői díjakról, a vasárnap elrajtolt Vízilabda Európa-bajnokságról és a Menyasszonytánc című színdarabról volt szó.

Negyedik alkalommal adják át a „Védőnői Díj a Gyermekáldásért” elismerést

Prof. dr. Ősapay György, a Babacsalogató Alapítvány kuratóriumának az elnöke, az MTA doktora elmondta, hogy az utóbbi években leginkább a meddőségi és népszaporulati kérdések foglalkoztatták. Ezen a területen együttműködve a védőnői hálózattal hozták létre az alapítványukat, amelynek fő küldetése a meddőség megelőzése, illetve a jövő nemzedék egészségének a megőrzése. A védőnői hálózatra részére még tavasszal hirdették meg ezt a pályázatot, akik olyan védőnőket terjesztettek fel erre a díjra, akik fiatal párokat segítettek gyermekáldáshoz. A kuratórium elnöke kiemelte, hogy bár az utóbbi pár évben megnövekedett a születések száma, – ez köszönhető a kormány családbarát intézkedéseinek is - 90 ezer baba még mindig kevésnek számít egy évben. Az alapítvány az ambulanciarendszerében azon is dolgozik felkészült szakértői gárdával, hogy a fiataloknak lelki támaszt és hátteret is nyújtsanak. A díjátadó január 14-én lesz az Aranytíz Művelődési Házban. 

Elrajtolt Budapesten a Vízilabda Európa-bajnokság

1926 óta rendezik meg a vízilabda Európa-bajnokságot, így a sorban már a 34. Eb vette kezdetét vasárnap Budapesten, amelyen a női vízilabdásaink szépen bemutatkoztak. Vobeczky Zoltán, a Hír Tv sportfőszerkesztője arról beszélt, hogy szerinte sokat jelent a sportolóinknak az, hogy hazai földön, magyar szurkolók előtt játszhatnak. Magyarország szerencsére élen jár a vízilabdában – emelte ki. Az Eb-n olimpiai kvalifikációt osztanak, ez pedig mindkét válogatott csapatunknak fontos – hangsúlyozta. Csatornánk sportfőszerkesztője elmondta, hogy profi játékosainknak most az Eb-n való eredményes szereplés a fontos. Természetesen tisztában vannak azzal is, hogy ezen a bajnokságon úgy kell szerepelniük, hogy esélyük legyen a tokiói olimpiai kvalifikáció megszerzésére is. A magyar válogatottal szemben elvárás, hogy jól szerepeljenek – szögezte le Vobeczky Zoltán.

A világ első klezmer-operettje a Budapesti Operettszínházban

Tavaly májusban mutatták be az új köntösbe bújtatott Menyasszonytánc című színdarabot a Budapesti Operettszínházban. Az újabb bemutatóhoz fiatalabb szereposztást is készítettek – mondta el a Patkós Rózsit alakító Gubik Petra, aki már hetedik éve a színház művésze. Hozzátette, hogy a darab nemcsak azért rendhagyó, mert egy klezmer-operett, hanem azért is, mert nem előzte meg casting. Gubik Petra szerint egy olyan témához nyúltak hozzá, amely szinte mindenkit megmozgat: hogyan tud valaki kitaszítottként egy közösség tagjává válni, illetve miként tud a szerelem minden áthidalni. A darabot Béres Attila rendezte, a zenéjét Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője szerezte.

Teljes adás:

Hír TV