Európa liga döntőt rendez ma este Budapest a Puskás Arénában. Ennek a jelentőségéről és az ide vezető útról fogunk beszélgettünk Szőllösi Györggyel, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével, Puskás nagykövettel.
A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Europa Clipper űrszondája és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Radikális baloldali őrültekről beszélt egy interjúban Donald Trump egykori amerikai elnök. A témában Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az ELTE egyetemi tanára volt a vendégünk és kapcsoltuk István Dániel politikai aktivistát, bloggert.
Mire jutnak, vagy mire nem jutnak az oroszok és az ukránok a gáztranzit tekintetében? A téma kapcsán Hortay Olivér szakértő érkezett a HírTV stúdiójába.
Nem igaz, hogy Magyarországgal senki sem áll szóba - egyebek között erről is beszélt Bauer Bence, az MCC Magyar-Német Intézetének vezetője hétfőn a HírTV Napi aktuális című műsorában annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök részt vett a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásának előkészítéséról szóló berlini találkozóján.