Szalai Piroska az adásban többek között elmondta: "Ebben a félévben, 2024 első és második negyedévében hogyha megnézzük az átlagkeresetek növekedését, és ebből kivesszük az inflációt, akkor kijön a tíz százalék. Sőt, azt gondolom, hogy a következő időszakban is így lesz, hiszen pont a mai inflációs adat is egy olyan nem várt, alacsony, tehát a becsült tervezett érték a vártnál is alacsonyabb, amilyen mértékben nem is gondoltuk, hogy vissza tud esni az infláció. Akik emlékeznek rá, még az év elején még az MNB is arról beszélt, hogy az év második felében egy kicsit majd nagyobb inflációnk lesz. Hogyha a reálkeresetek 10 százalékkal növekednek, és ebben benne van az összes többi nem bérjellegű, de a munkánkért kapott pénz is, ha ennek a reálértéke 10 százalékkal tud növekedni, az előbb utóbb, lehet, hogy egy picit később, tehát nem rögtön, azonnal, azért fogyasztás-bővülést is produkál."