2023. 05. 30. Kedd Janka, Zsanett napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Bayer show 14:05

Napi aktuális

Jóváhagyták az Ukrajnának szánt egymillió mennyiségű lőszer küldését

Brüsszelben tárgyalnak az Unió állam- és kormányfői. Az Ukrajnának szánt katonai támogatás az egyik fő téma, ami előtte a magyar kormány ülésén is szóba került. Kapcsoltuk tudósítónkat, Zöldhegyi Katalint, majd Juhász Hajnalka, a Külügyi Bizottság KDNP-s alelnöke volt vendégünk.

  • Jóváhagyták az Ukrajnának szánt egymillió mennyiségű lőszer küldését

A Közösség célja, hogy a következő egy éven belül egymillió darab lőszerrel lássa el Ukrajnát - ezt már Charles Michel, az Európai Tanács elnöke írta az uniós tagállami vezetőknek küldött meghívólevelében.

Jóváhagyták az Ukrajnának szánt egymillió mennyiségű lőszer küldését

- számolt be a Napi aktuálisban brüsszeli tudósítónk, Zöldhegyi Katalin.

A megállapodás értelmében föld-föld rakétákat és precíziós rakétákat is vásárolhatnak az uniós államok Ukrajna számára. 

A magyar kormány a lőszerek gyártásában nem vesz részt, ebben a kabinet a konstruktív tartózkodás intézményét alkalmazza, vagyis Magyarország nem szállít lőszereket Ukrajnába, de ebben nem akadályozza meg a többi tagállamot. 

Juhász Hajnalka, a Külügyi Bizottság KDNP-s alelnöke szerint látható, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan, 

a béke pártján állunk

Rámutatott, 

ami a mai napon új hír, az az Európai Védelmi Ügynökség hétéves lőszerbeszerzési keretprogramjához való csatlakozás, aminek fontos üzenete az, hogy a lőszerbeszerzés az gyakorlatilag a magyar stratégiai haderőt erősíti , a védelmi kapacitást é egyben a NATO-védelmi kapacitását is. 

Juhász Hajnalka szerint továbbra is erősíteni kell egy nagyon erős békepárti álláspontot. 

Svédország vonatkozásában pedig nem mondtuk azt, hogy nem

Magyarország megkerülésével lehet egyeztetni NATO-kérdésekben, de dönteni nem – erról is beszélt a parlament külügyi bizottságának KDNP-s alelnöke mondta a Napi aktuálisban. Juhász Hajnalka szerint a svéd miniszterelnöknek semmi alapja nincs arra, hogy számon kérje a magyar kormányfőt, amiért a parlament még nem ratifikálta a svédek NATO-csatlakozását, sokkal inkább Magyarország kérhetne számon sok mindent Svédországon.

Teljes beszélgetés: 

További epizódok

„Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!”

„Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!”

A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás - Diktatúra, rendszerváltás, modernizáció - Mohay Tamás néprajzkutató ilyen címen írt könyvet, amelynek célja volt a kommunista egyházüldözés és a rendszerváltást követő évtizedek teljességre törekvő elemző bemutatása. Az ELTE BTK Néprajzi Intézetének egyetemi tanára a Napi aktuálisban. 2023. május 26.
Kozma Imre atya: Pünkösd Istennek egy újabb ajánlata, hogy az emberiség közös nyelvre találjon

Kozma Imre atya: Pünkösd Istennek egy újabb ajánlata, hogy az emberiség közös nyelvre találjon

Május 27-én, a pünkösdvasárnap előtti szombaton tartják a Csíksomlyói búcsút és zarándoklatot, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményét, amelyre a szervezők 300 ezer zarándokot várnak. Vendégünk volt Kozma Imre atya és 2023. május 26.
Dr. László Bence: Az már a halálzóna

Dr. László Bence: Az már a halálzóna

Elindult mentőcsapat a Mount Everestre Suhajda Szilárd megmentésére. A hegymászó körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. Suhajda Szilárd felesége úgy nyilatkozott: a realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják. A Napi aktuális vendége volt Dr. László Bence terhelésdiagnoszta, hegymászó-edző. 2023. május 26.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Ókovács Szilveszter újrázik az Operaház élén

Ókovács Szilveszter újrázik az Operaház élén

Ókovács Szilveszter folytathatja a munkáját, ő maradt az Operaház főigazgatója, ez Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter ma közzétett Facebook-posztjából derült ki. Kapcsoltuk Ókovács Szilvesztert.
Az EP tesz arra, hogy ezt nem teheti, de úgy tesz, mintha megtehetné

Az EP tesz arra, hogy ezt nem teheti, de úgy tesz, mintha megtehetné

Brüsszel javaslatot tett arra, hogy a tagállamoknak fel kell számolniuk a hatályban lévő energia-támogatási intézkedéseket 2023 végéig. A téma kapcsán vendégünk volt Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!