2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Napi aktuális

Irán nagyon komoly összegekkel támogatta a Hamászt + videó

Kedd este sajtótájékoztatót tartott az izraeli hadsereg szóvivője. Beszámolt arról, hogy a gázai övezeti harcok során újabb Hamász-alagutakat fedeztek fel, majd arról is beszélt, hogy Irán direktben támogatta a palesztin terrorszervezetet és megtalálták az erre vonatkozó iratokat és merevlemezeket is. 

  • Irán nagyon komoly összegekkel támogatta a Hamászt + videó

Az izraeli fél tájékoztatása szerint ez az elmúlt időszakban 150 millió dolláros támogatást jelentett. Izrael talált 5 millió dollárnak megfelelő készpénzt is. 

Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont volt igazgatója a HírTV-ben rámutatott, az alagútrendszerek felderítésén kívül Izraelben központi kérdés, hogy hol vannak a túszok. 

Kiemelte, izraeli források szerint sokak közülük már nincsenek életben, sőt napokkal az elrablásuk után többeket kivégeztek, ehhez képest a Hamász a fogvatartottakra hivatkozva kér kisebb-nagyobb előnyöket. 

Teljes beszélgetés: 

Fotó forrása: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A DK-sok megküldték a Gyurcsány-féle lófejet Magyar Péternek + videó

A DK-sok megküldték a Gyurcsány-féle lófejet Magyar Péternek + videó

A DK petíciót intézett Magyar Péterékhez, hogy senkit ne indítsanak rá baloldali polgármesterekre! Milyen is a Demokratikus Koalíció demokráciafelfogása? A HírTV stúdiójában Both Hunor, a Századvég senior elemzője és Sarkadi-Illyés Csaba, az Economix újságírója ütköztette véleményét. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!