2023. 06. 10. Szombat Margit, Gréta napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Ferencz József a második unitárius aranykor 03:00

Napi aktuális

Felhívás az ellenzékhez

Benyújtották békepárti határozati javaslatukat a kormánypártok az országgyűlésnek. Mi a céljuk a dokumentum elfogadtatásával? Vendégünk volt Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese.

  • Felhívás az ellenzékhez

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Fidesz és a KDNP az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról címmel kedden este. M. Dobos Marianne műsorvezető felvetésére, hogy miért volt szükség a javaslat benyújtására, Nacsa Lőrinc elmondta, azt látni, hogy több mint egy évvel a háború kitörése után óriási a háborúpárti nyomás Magyarországon, ami politikai nyomás. 

Ez két irányból érkezik, belűlről, a dollárbaloldal részéről és kívűlről is, az Európai Parlament, a brüsszeli bürkökraták és további európai nyugati részéről

- tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mit vár a Fidesz-KDNP az ellenzék részéről, a politikus elmondta, arra kéri az ellenzéki képviselőtársakat, hogy támogassák a békepárti határozati javaslatot, hiszen - tette hozzá -

itt most életekről van szó, minden perc, amivel ez a háború meghosszabodik, ott életek vesznek el, családok maradnak egyedül, gyerekek maradnak árván (...) attól kezdve, hogy kimondják a tűzszünetet nem veszik el több élet feleslegesen. 

Teljes beszélgetés: 

 

 

További epizódok

A parlament előtt a pedagógusi életpályamodell

A parlament előtt a pedagógusi életpályamodell

Nagy Ervin és Csuhaj Ildikó érkeztek a stúdióba. 2023. június 08.
Horváth József: A gát felrobbantása a háború fokozódását okozhatja

Horváth József: A gát felrobbantása a háború fokozódását okozhatja

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt a vendégünk. 2023. június 08.
Nem tekinthető halottnak a magyar hegymászó

Nem tekinthető halottnak a magyar hegymászó

Bár már biztosan nincs életben, mégsem lehet jogilag halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot. A hegymászó nem találta meg az érte induló mentőcsapat, így befejezték a keresését. Berényi András ügyvéd volt a Napi aktuális vendége. 2023. június 08.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Új utakon a Jobbik

Új utakon a Jobbik

Kilépett a Jobbik - Konzervatívok az ellenzéki együttműködésből. Merre visz a párt útja? Brenner Koloman országgyűlési képviselő érkezett a Napi aktuális stúdiójába.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!