80 éve számolta fel az SS az auschwitzi cigánytábort. 3 ezer gyereket, nőt és férfit öltek meg. A Cigány Világszövetség párizsi kongresszusának 1972-es határozata alapján augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. A téma kapcsán Sztojka Attila romaügyi kormánybiztossal beszélgettünk.
A spanyolországi Alicante városában fogták el azt a csalót, aki Magyarország 50 legkeresettebb bűnözője között szerepel, de felkerült az Europol "Most Wanted" listájára is - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Szeretetről és a konfliktusok helyes kezeléséről tartott beszédet hétfőn Magyar Péter a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján. A pártelnökről korábban Varga Judit árulta el, hogy gyermekeiket intézettel fenyegette, volt feleségét pedig várandósan az ajtóhoz lökte.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Inkasszó, csőd, káosz! Ha Karácsony Gergely főpolgármesteren múlik múlik, le is állhat a tömegközlekedés Budapesten. A témában Wintermantel Zsolt, a Budapest Műhely vezető tanácsadóját kérdezte Velkovics Vilmos műsorvezető péntek este a HírTV Napi aktuális című műsorában.
Teljesen ésszerűtlen lépésnek nevezte péntek este Hortay Olivér, a Századvég Energia-és Klímapolitika Üzletágának a vezetője a HírTV Napi aktuális című műsorában azt a tervet, hogy az Európai Uniót telejesen le kell szakítani az oroszországi energiahordozókról.
Európa sorsdöntő válaszúthoz érkezett – mondta el Koskovics Zoltán. Vagy marad a jelenlegi úton – pontosabban történelmi zsákutcában –, amely egyet jelent a valódi demokráciának egyre inkább hátat fordító liberalizmus uralmával. Vagy a nemzeti konzervativizmust, ha úgy tetszik, az „illiberális” demokráciát választja – vázolta a lehetőségeket.