2023. 06. 03. Szombat Klotild napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Szélesvásznú történelem - Szegény gazdagok 11:05

Napi aktuális

Dr. László Bence: Az már a halálzóna

Elindult mentőcsapat a Mount Everestre Suhajda Szilárd megmentésére. A hegymászó körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában van. Suhajda Szilárd felesége úgy nyilatkozott: a realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják. A Napi aktuális vendége volt Dr. László Bence terhelésdiagnoszta, hegymászó-edző.

  • Dr. László Bence: Az már a halálzóna

Szerda este óta nem küld jeleket Suhajda Szilárd hegymászó nyomkövetője. A Mount Everest csúcsát tiszta mászással megcélzó hegymászó tegnap délelőtt jelentkezett be utoljára. Ekkor azt mondta, hogy három-négy óra múlva érheti el a csúcsot.

Nyomkövetőjének legutóbbi jelzése alapján nepáli idő szerint 19:30-kor 8795 méter magasan járt és felfele mozgott.

Suhajda Szilárd a világ legmagasabb pontjaként ismert, 8848 méteres Mount Everest megmászásának mesterséges oxigén és teherhordók nélkül vágott neki vasárnap. Magyar embernek korábban még nem sikerült tiszta mászással elérnie ezt, ami világviszonylatban is ritkaságnak számít.

Teljes beszélgetés:

 

További epizódok

„Trianon tragédiája a nemzeti összetartozás próbatétele”

„Trianon tragédiája a nemzeti összetartozás próbatétele”

1920. június 4. gyászkeretes nap a magyar történelemben. 2010-óta azonban ez a nap a nemzeti összetartozás napja. Mit jelent ez 2023-ban, egy, a szomszédunkban dúló háború árnyékában? Pesty László, a gerilla.hu alapítója volt a Napi aktuális vendége.  2023. június 02.
Ifj. Lomnici Zoltán: Az Európai Parlament mindenbe szeret „beleugatni”

Ifj. Lomnici Zoltán: Az Európai Parlament mindenbe szeret „beleugatni”

Az Európai Parlament csütörtöki határozata után felmerül a kérdés, hogy miért nem tartja be Brüsszel a saját törvényeit. Erre is kerestük a választ ifj. Lomnici Zoltánnal, a Századvég kuratóriumi tanácsadójával. 2023. június 02.
Egységes szakmai irányítás valósul meg a védőnői rendszerben

Egységes szakmai irányítás valósul meg a védőnői rendszerben

2023. július elsejétől átveszi az állam az önkormányzatoktól a védőnői ellátás működtetését. A Napi aktuális vendége volt Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke. 2023. június 02.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Bakondi György: Az embercsempész bandák maffiamódszereket alkalmaznak

Bakondi György: Az embercsempész bandák maffiamódszereket alkalmaznak

A 2022-es évben több mint 1,1 millió illegális bevándorlót fogtak el Európában az unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint. Az adatokból az is kiderült, hogy az 1,1 millióból a legtöbb illegálisan érkező embert Magyarországon kapták el. Vendégünk volt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Kövér László: Még inkább eltökélten kell védeni a magyar nemzeti érdekeket

Kövér László: Még inkább eltökélten kell védeni a magyar nemzeti érdekeket

Magyarországnak ki kell tartania a békepárti álláspontja mellett Kövér László szerint. A házelnök erről a HírTV Napi aktuális című műsorában beszélt, és leszögezte: a mindenkori magyar kormánynak az a kötelessége, hogy hazánkat megóvja attól, hogy belesodródjon a háborúba, mint fogalmazott, kerül, amibe kerül!
Vezércikk: A Soros-egyetem programigazgatója szerint hazánk nem tud kimaradni a háborúból

Vezércikk: A Soros-egyetem programigazgatója szerint hazánk nem tud kimaradni a háborúból

Bencsik Andrással, Lentulai Krisztiánnal és Ókovács Szilveszterrel az Európai Parlament legfrissebb magyarellenes határozatáról és a CEU egyik vezetőjének háborúpárti nyilatkozatáról beszélgetett M. Kovács Róbert, a Vezércikk műsorvezetője. Az eszmecsere résztvevői arra a kérdésre is választ kerestek, vajon Gréczy Zsolt elszólta-e magát, és Karácsony Gergely tényleg kiléphetett-e már a Párbeszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!