Magyar képviselők, köztük a momentumos Cseh Katalin is megszavazta a Magyarországot elítélő EP állásfoglalást. A kormánypártok szerint az ellenzéki képviselők Brüsszelben azon dolgoznak, hogy hazánk ne jusson hozzá a nekünk járó pénzekhez. Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettessel, parlamenti államtitkárral beszélgettünk.
A '70-es évek filmjeiben a fériak cigarettáztak, motoroztak, ma ott tartunk, hogy gyereket akarnak szülni és állati jelmezekbe bújnak. A héten ezer ember gyűlt össze Berlinben, kutyajelmezben, mert ők inkább ebnek tartják magukat, nem embernek. Vendégünk volt Dezse Balázs újságíró. 2023. szeptember 22.
A magyar labdarúgó-válogatott telt ház előtt vívja soron következő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését, ugyanis pénteken kevesebb mint három óra alatt minden jegy elkelt az október 14-i, szerbek elleni csoportrangadóra. Vendégünk volt Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. 2023. szeptember 22.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől az elmúlt évek előkészítése, engedélyeztetése révén, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon. A témában vendégünk volt Hárfás Zsolt az atombiztos blog szerzője. 2023. szeptember 22.
"Szívből jövő köszönetet" mondott pénteken Kanadának Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Oroszország elleni háborúban nyújtott segítségért, mondván, hogy Ottawa segítsége ezrek életének a megmentéséhez járult hozzá.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
Gyurcsány Ferenc szerint a hatvanas, hetvenes években volt egyfajta derűje az életnek, volt egyfajta méltányos egyezség a különböző sorsú emberek, csoportok között, hogy közösen csinálnak egy jó világot. Eltűnt ez a világ, "a haza nem vigyáz ránk, az állam nem a mi államunk" - tette hozzá. A Napi aktuális vendége volt Csuhaj Ildikó és Bencsik Gábor.
Épeszű ember ilyent nem csinál! Hazugságokat, torzításokat sulykoló, erőszakosan tukmáló svéd oktatóvideó! Globális támadás a magyar kormány ellen! A Napi aktuálisban kapcsoltuk skandináviai tudósítónkat Bugnyár Zoltánt, majd Hal Melinda klinikai szakpszichológust.