2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Magyarország élőben

Vincze Loránt: Erős hangját kell adjuk a Kárpát-medencének

Az Európai Parlament kulturális bizottságában elítélték a Minority SafePack elutasítását, a részletekről Vincze Lorántot, az RMDSZ EP-képviselője beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

  • Vincze Loránt: Erős hangját kell adjuk a Kárpát-medencének

Még mielőtt rátértek volna a Minority SafePack ügyére, a műsorvezető azt a kérdést tette fel az RMDSZ EP-képviselőjének, hogy mennyire gyengítheti a Néppártot a Fidesszel folytatott csörtéje.

Vincze Loránt szerint semmiképp nem tenne jót a Néppártnak, hogyha a legnagyobb tagját kizárná, ezzel gyengülnének a pozíciói az Európa Parlamentben. Ez hosszú párton is ártana az EPP érdekeinek – tette hozzá.

Majd azzal folytatta, hogy ugyanakkor a párton belül felértékelődött a kisebbségek jogainak védelme.

Ez annak a lobbinak köszönhető, amit a Néppártban az RMDSZ a Fidesz-KDNP-vel és MKP-vel kifejt, hiszen belülről elég sok kollégájukat meggyőzték a támogatásról. Ezt mutatja az Európa Parlament háromnegyedes többsége is, ami mögé a Néppárt is egy emberként beállt

– hangsúlyozta a képviselő.

A beszélgetés során elhangzott, hogy az EP kulturális bizottságában és azon kívül is többen elítélték a Minority SafePack elutasítását.

Lát-e arra esélyt, hogy így ez a polgári kezdeményezés sikerrel záruljon

– tette fel a kérdést M. Dobos Marianne.

Vincze Loránt ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a Bizottság eddig nem követte a lisszaboni szerződésben foglaltakat a polgári kezdeményezésekkel kapcsolatban, ez csak egy látszateszköz, kettős mérce – húzta alá. (…)

Úgy tűnik, hogy a Bizottság ezzel a döntésével mindenkit magára húzott, hiszen a kulturális szerve mellett az ügyben szót kér az alkotmánybírósági bizottság is, sőt még az Európa Parlament is nehezményezi a Minority SafePackkel történteket.

De a csomaggal kapcsolatban a német szociál- és kereszténydemokraták is országuk szövetségi kormányához fordulnak - hangzott el.

Az RMDSZ EP-képviselője a beszélgetés során kiemelte, hogy

erős hangját kell adni a Kárpát-medencének, és felhívta arra az erős támogatói körre a figyelmet, amely a kezdeményezés során alakult ki.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

 

 

 

További epizódok

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

A Magyarország élőben vendégeként Szanyi Tibor a Kádár-tervről és az ellenzéki összefogásról beszélt. 2021. szeptember 10.
Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

A Magyarország élőben vendége Deutsch Tamás fideszes ep-képviselő volt. 2021. szeptember 10.
Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

A Magyarország élőben vendége Csizmazia Gábor, a NEK Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa volt. 2021. szeptember 10.

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!