2023. 09. 22. Péntek Móric napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Magyarország élőben

Varga-Damm: Ami ma van, az minden, csak nem a Jobbik eredeti küldetése

Hatalmi harc, pénz, és politikai érdekérvényesítés, emiatt kellett távoznia a Jobbik frakcióból, nem pedig Ungár Péter miatt - mondta el Magyarország élőben című műsorunkban Varga-Damm Andrea. A jelenleg független országgyűlési képviselő kiemelte egyértelmű, hogy az olyan erős arcokat, mint ő ki kell szorítani a pártból ahhoz, hogy a Gyurcsány-féle listán olyanok tudjanak már szerepelni, amik ma hatalomban vannak.

  • Varga-Damm: Ami ma van, az minden, csak nem a Jobbik eredeti küldetése

Varga-Damm Andrea elmondta, nagyon szereti Jakab Péter és annak idején nagyon félteni kezdte, amikor kiderült, hogy pártelnököt akarnak csinálni belőle, mert úgy gondolta Jakab nem látja át, hogy a környezete hova fogja vinni.

Az őt befolyásoló környezete oly mértékben elfordította tőlem, hogy január 25-én azt tudta mondani, hogy velem nem akar együtt dolgozni, aki csak tettem, aki odaraktam magam, aki 260 felszólalás után vagyok (…) ő csak azt láthatta, ha valaki én aztán segítem ezt az utat

– tette hozzá.

A politikus közlése szerint májusban a párt vezetése egy nagyon csúnya támadást szervezett ellene egy szavazás miatt, amit nem sokkal később a sárdobálás követett.

Ahhoz ami velem történt, Ungár Péternek az égadta világon semmi köze nincs. A párt vezetésének viszont nagyon is köze van, hogy megszerveztek egy ilyen nagyon csúnya támadást, egy szavazás miatt, amelyben nyugodtan mondhatta volna a frakció, hogy nemmel szavaz volt elég idejük ezt átgondolni. Szándékosan szavaztak igennel, hogy aztán pár óra múlva, már engem tudjanak sározni, és aztán a végén, azt is megkaptam, hogy becstelen vagyok, mert nem adom vissza a mandátumom, és nem akarnak velem közösséget vállalni

- idézte fel a politikus.

Teljes beszélgetés: 

HírTV

 

További epizódok

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

Szanyi Tibor: Nem találtunk a történelemben olyan korszakot, ami szociális értelemben milliókat emelt fel

A Magyarország élőben vendégeként Szanyi Tibor a Kádár-tervről és az ellenzéki összefogásról beszélt. 2021. szeptember 10.
Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

Deutsch Tamás: Gyalázatos módon nekitámadt az Európai Bizottság a lengyeleknek

A Magyarország élőben vendége Deutsch Tamás fideszes ep-képviselő volt. 2021. szeptember 10.
Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

Csizmazia Gábor: 2001. szeptember 11-e alapvetően megváltoztatta az amerikai társadalom gondolkodását

A Magyarország élőben vendége Csizmazia Gábor, a NEK Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa volt. 2021. szeptember 10.

Legfrissebb híreink

Kétélű fegyver lenne a banki különadók kiterjesztése

Kétélű fegyver lenne a banki különadók kiterjesztése

Varga Mihály pénzügyminiszter Egerben, a Közgazdász-vándorgyűlésen arról beszélt csütörtökön, hogy a kormány mérlegeli a további adófrontok nyitásának lehetőségét, miután a bankok profitja jelentősen emelkedett az elmúlt egy évben.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!