2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Magyarország élőben

Toroczkai László: A megtámadottak a fontosak, nem pedig a bűnözők jogai

Az áldozatokat és ne a bűnelkövetőket kártalanítsák - jelentette ki Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke Magyarország élőben című műsorunkban annak kapcsán, hogy számos fogvatartott kártérítést kap az államtól a rossz fogvatartási körülmények miatt. A politikus kifejtette: azt javasolják a kormánynak, hazánk lépjen ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága fennhatósága alól, ugyanis ez a testület ítéli meg a sok esetben milliós kártalanításokat.

  • Toroczkai László: A megtámadottak a fontosak, nem pedig a bűnözők jogai

 

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke példaként hozta fel, pártja egyebek között felháborítónak tartja azt, hogy az olaszliszkai lincselők kártérítési igénnyel élhettek azért – mint fogalmazott – mert nem elég puha a kispárna, vagy ha nem elég meleg a víz a börtön zuhanyzójában.

Az ilyen ügyekre már ügyvédek is szakosodnak, ez egy komoly iparággá nőtte ki magát

– emelt ki Toroczkai László. Megemlítette, Ásotthalmon egy egyszerű tolvaj, aki most szabadult 1,6 millió forintot kapott és ezzel a kocsmában dicsekedett.

A politikus felhívta rá a figyelmet, hogy bűnözők, gyilkosok a börtönkörülmények miatt milliókat tesznek zsebre, miközben az áldozatok nem kapják meg a megítélt kártérítést. Hozzátette: Marian Cozma családja a mai napig nem kapta meg a kártérítést a gyilkosoktól, miközben ők a magyar államtól kártérítést kapnak a nem elég kényelmes börtönviszonyokért.

Ez vérlázító, miközben Magyarországon „wellness” börtönök vannak

– fűzte hozzá. A Mi Hazánk Mozgalom azt javasolja, hogy Magyarország lépjen ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága fennhatósága alól, hiszen – közölte Toroczkai – az első a magyar emberek érdeke és azoknak az áldozatoknak az érdeke, akiket tulajdonképpen a meggazdagodott bűnözők kinevetnek.

A Mi Hazánk parlamenti képviselői egy határozati javaslatot is benyújtanak az Országgyűlésben, amelynek az a célja, hogy egy olyan alapot hozzon létre a magyar állam, amely automatikusan az áldozatok javára juttatná a kártalanításokat.

Velkovics Vilmos felvetésére, hogy a strasbourgi bíróság adott esetben 2006 őszén megsérült embereknek is védelmet nyújtott, Toroczkai László elmondta, valóban voltak ilyen ügyek, ugyanakkor meglátása szerint az elmúlt években olyan liberális – mint fogalmazott –

emberellenes irányba változott a strasbourgi bíróság, ahol a bűnözőket védik.

Számunkra a megtámadottak a fontosak, nem pedig a bűnözők jogai – szögezte le a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, aki szerint a strasbourgi bíróság nem bírálhatja felül az itteni döntéseket. Úgy látja, teljesen egyértelmű, hogy szuverenitási kérdés, amit a strasbourgi bíróság ezekben az ügyekben tesz.

Teljes beszélgetés:

Hír TV 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!