„Általában azok, akik magukat nem deklarálják kereszténynek, bármilyen felekezethez is tartozzanak – sőt, nagyon sokszor éppen az, hogy az egyház tanításával szögesen ellentétes társadalomerkölcsi elveket, szociáletikai elveket is vallanak, akár a család, a házasság, a szexualitás vagy az életvédelem területén, akkor – szeretnek és úgy hivatkozni az egyházra, illetve az egyház tanítására, amikor azokat ki tudják forgatni a saját hasznukra.”
- hívta fel a figyelmet Szász Péter, Karácsony Gergely Facebook-bejegyzése kapcsán, melyben a főpolgármester a Pride, a szivárványos zászló, valamint az egyház és tanítása között vont némi párhuzamot.
Szász Péter, a Depositum Katolikus Hitvédelmi Oldal főszerkesztője a Bibliában a keresztény vallás kapcsán megfogalmazottakat is értelmezte a műsorban.
Fontos kiemelni továbbá, hogy az egyház különválasztja a bűnt és a bűnöst. A bűnnek van egy tárgyi oldala, ami történik és van egy alanyi oldala, aki ezt elköveti. A római katolikus vallás a kettő között különbséget tesz, mondta Szász Péter.
Szász Péter a Facebook-on tett közzé egy élőben közvetített videót a témával kapcsolatban, melyet azonnal le is törtölt a Facebook.
Erről és a parancsolatok, az egyház tanítása, valamint azok értelmezéséről és a Karácsony Gergely általi félreértelmezéséről is szó volt Magyarország élőben című műsorunkban:
Hír TV