2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Szanyi Tibor: A kapitalizmus áldozata lett az Index szerkesztősége

A kapitalizmus áldozatának tartja az Index szerkesztőségét Szanyi Tibor. A MSZP volt alelnöke, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) alapítója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában úgy vélte: az elmúlt időszakban néhány cég marionett bábújává vált a lap, amit az újságírók már nem bírták elviselni. Az Index szinte teljes szerkesztősége azután adta be a felmondását, hogy a héten kirúgták a főszerkesztőt.

  • Szanyi Tibor: A kapitalizmus áldozata lett az Index szerkesztősége

Túl vagyunk egy maratoni EU-csúcson, de azóta már az EP-ben is megtárgyalták az ügyet, és úgy tűnik, hogy Európa Tanács és az Európai Parlament egymásnak feszül a költségvetés kérdésében. Mi lehet ebből – tette fel a kérdést Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

Szanyi Tibort egy cseppet sem lepték meg a történtek, mert olyan talán még egyszer sem fordult elő, hogy a költségvetés ügyében az Európa Tanács és az Európai Parlament egyetértett volna. Az MSZP volt alelnöke leszögezte, hogy egyelőre nem végeredményről beszélünk, fel fog hamarosan állni egy egyeztető bizottság, amely eljut valahova. A volt EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a vírus elleni védekezésben a tagállamok különutakon jártak, addig a válságkezelésben, mintha lenne egyfajta európai összefogás.

A beszélgetés során arra is kitértek, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje lenne Szanyi Tibor, aki Horn Gyula örökségét vinné tovább. Az ISZOMM alapítója ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy több mint 20 éve politizál és bír megfelelő országos ismertséggel is, ahhoz alkalmas jelölt lehessen a 2022-es országgyűlési választáson.

Szanyi azt is megjegyezte a jelöltségét illetően, hogy jelenleg a baloldalon nem is nagyon lát vetélytársakat.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere az ő szemében pedig egy keresztény, konzervatív figura, aki sehogy sem fér össze a baloldal értékrendszerével.

Szanyi az Index szerkesztőségében történtekről is beszélt. A politikus idézte Bodolai Lászlót, az Index Zrt.-t tulajdonló alapítvány vezetőjét, aki azt mondta, hogy a hírportál tekintetében a legnagyobb ellenfél az, amiben hittek, a szabadversenyes kapitalizmus. Szanyi Tibor szerint

az Index a kapitalizmus áldozata lett, amelybe most belematatnak politikailag, és ebből a helyzetből tény, hogy politikai haszna is van többeknek

– húzta alá az ISZOMM alapítója.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!