2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Szánthó Miklós: Veszélyhelyzet idején egy luxus az emberi jogi blabla

Az Amnesty-nek és az összes többi emberi jogi fundamentalista szervezetnek a figyelmébe ajánlotta Szánthó Miklós, hogy a különleges jogrend, a veszélyhelyzet lényege az, hogy emberi jogokat, alapjogokat a közérdek, a társadalmi érdek megvédése céljából lehet korlátozni. Az Alapjogokért Központ igazgatója Magyarország élőben című műsorunk csütörtöki adásában arra reagált, hogy az Amnesty International közölte: a járványügyi intézkedések sértik az embereket alapvető jogaik gyakorlásában.

  • Szánthó Miklós:  Veszélyhelyzet idején egy luxus az emberi jogi blabla

 

Szántó Miklós úgy fogalmazott,

veszélyhelyzet idején bizony luxusként kell felfogni az emberi jogokat, ilyenkor az emberi jogi blabla egy luxus, hiszen elsődleges az élet, nem pedig elvont ideáknak a védelme.

Az Alapjogokért Központ igazgatója kiemelte, ilyen járvány esetén az államnak egy vészreakciós mechanizmust kell beindítani, ami megnyilvánul abban, hogy törvényrendelkezésektől a kormány ideiglenesen eltérhet, a törvények alkalmazását felfüggesztheti és alapjogok korlátozását is, ha szükséges arányos mértéken túl megteheti, illetve alapjogokat teljes mértékben felfüggeszthet.

Ha egymással szembe kerülnek az emberi jogi elvek és a konkrét emberi élet, az emberi egészség, akkor az emberi életnek kell primátust kapnia

– tette hozzá.

Teljes beszélgetés:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!