2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Magyarország élőben

Szánthó Miklós: A szétválás a Európai Néppárt számára a vég kezdetét jelentené

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a Néppárt számára a vég kezdetét jelentené, ha a Fidesz távozna az európai pártcsaládból. Szánthó Miklós a Hír TV Magyarország élőben című műsorában ugyanakkor azt mondta: most úgy tűnik, hogy az EPP szakítani szeretne a magyar kormánypárttal.

  • Szánthó Miklós: A szétválás a Európai Néppárt számára a vég kezdetét jelentené

A Fidesznek az lenne a jobb politikai értelemben, hogyha magától lépne ki a Néppártból vagy, hogyha kizárná a Néppárt? - kérdezte Velkovics Vilmos, műsorvezető.

A hivatalos Néppárt, mivel a Néppárt megosztott ebben a kérdésben, szóval a Néppárt arra játszik, erőfitogtatásból, hogy ki tudják zárni a Fideszt, én biztos vagyok benne, hogyha ez kézzel fogható közelségbe kerül, akkor megelőző csapással a Fidesz fog kilépni az Európai Néppártból

-          mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!