2024. 03. 04. Hétfő Kázmér napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Magyarország élőben

Pintér Gábor: A fővárosi operatív stáb PR-jelleggel működik

Ellepték a mentőautók a Pesti úti idősotthont, ahol már 100 felett jár a koronavírussal fertőzöttek száma. A főpolgármester ugyanakkor nem érzi felelősnek magát a kialakult helyzetért. Pintér Gábor, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja Magyarország élőben extra című műsorunkban elmondta, még továbbra is tart a tesztelés az intézményben így vélhetően a megismert fertőzöttek száma emelkedni fog. A politikus szerint a Karácsony Gergely főpolgármester által felállított operatív stáb gyakorlatilag nem csinál semmit.

  • Pintér Gábor: A fővárosi operatív stáb PR-jelleggel működik

Földi-Kovács Andrea kérdésére, hogy van-e információ arról, hogy miként terjedhetett el a kór az otthonban, Pintér Gábor elmondta, erről még nincsenek ismeretek.

A mostani száz fertőzött a Korányi kórházba kerül és egy teljesen elkülönített részen fogják őket ápolni. Az átlagéletkorukból adódóan ők a kiemelt kockázatúak közé tartoznak így az egészségügyi dolgozóknak nagyon-nagyon helyt kell majd állniuk

– tette hozzá.

Sajtóinformációk szerint a fővárosi fenntartású intézményben keddig senki nem volt kinn ellenőrizni a helyzetet. Erre reagálva Pintér Gábor elmondta, múlt héten pénteken a Fővárosi Védelmi Bizottság már helyszíni ellenőrzést tartott és ezen az ellenőrzésen számos esetben súlyos megállapítások történtek. A politikus elmondta, a védelmi bizottság megállapította, a védelmi felszerrelések nincsenek biztosítva, az izoláció sem volt megfelelő, megfelelő orvosi ellátással sem rendelkezett az intézmény, mindezeket pedig a Fővárosi Védelmi Bizottságnak kellett ellátnia.

Mindenképpen hatósági vizsgálatra van szükség, hogy tisztázni lehessen a felelősség kérdését és a vizsgálat eredménye után lehet politikai felelősséget megállapítani

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miként történt az otthonban az első fertőzés, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának tagja elmondta, erről sincs még pontos információ, ugyanis – közlése szerint – az az operatív stáb, amit Karácsony Gergely felállított inkább PR-jelleggel működik.

A fővárosi lakosok egészsége érdekében tett lépéseiket nagyon nehéz felsorolni – jelentette ki. Pintér Gábor szerint nincs kizárva, hogy más fővárosi idősek otthonokban is fel fog bukkanni a koronavírus-fertőzés.

 

Teljes beszélgetés: 

Keserű György: Néhány készítményhez komoly reményeket fűznek

A világon mindenhol nagy erőkkel kutatnak az új koronavírus elleni védőoltás és  gyógyszerek után. Egyelőre nem tudni, hogy mikorra készülhet el a hatásos ellenszer, de világszerte hatalmas összegeket  áldoznak a megfelelő szérum kifejlesztésére. Szakértők szerint akár egymilliárd dollárnál is többe kerülhet, amíg megtalálják a COVID-19 hatékony ellenszerét.

Ön nemrégiben arra hívta fel a figyelmet, hogy a világjárvány nem csak jelenlegi, hanem jövőbeni kihívásokra is ráirányítja a figyelmet, mert a koronavírus és más fertőzések újabb hulláma várható a jövőben. Miből következtetnek arra, hogy nem utoljára bukkant fel egy ilyen típusú vírus – tette fel a kérdést Keserű György gyógyszerkutatónak Földi-Kovács Andrea műsorvezető.

A gyógyszerkutató felidézte, hogy a koronavírus-fertőzésnek vannak előzményei, ilyen az ugyancsak súlyos légzési nehézségeket okozó SARS-koronavírus, amely 2002-2003-ban söpört végig Ázsiában, 2012-ben pedig a Közel-Keleten is volt már járvány.

Keserű György beszélt arról is, hogy mintegy 100 évvel ezelőtt a spanyolnátha is három lépcsőben tarolt a világon, napjainkban pedig egyes kínai kutatókról azt jelezték, hogy a koronavírusnak is már a második hulláma zajlik az országban.

Ezt követően a műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy létezik-e már olyan gyógyszer, amely hatásos lehet a vírus ellen. Erre a kutató azt felelte, hogy bizonyított terápia még nem áll rendelkezésre, de van néhány olyan reményteli készítmény, amely a jövőben a COVID-19 fertőzésben szenvedő betegek kezelésében felhasználható lesz – hangsúlyozta, majd beszélt arról, hogy jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak egy potenciális antivirális készítmény előállításán.

Teljes beszélgetés:

Tömeg-lélegeztetőgép fejlesztésén dolgoznak az Óbudai Egyetem kutatói

Magyarország élőben extra című műsorunk vendége volt Haidegger Tamás, az Óbudai Egyetem docense, az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ igazgatója, aki a tömeg-lélegeztetőgép ötletéről és kifejlesztéséről beszélt.

A magyar kezdeményezés alap ötletétét az Óbudai Egyetem dékánjával, Kozlovszky Miklóssal együtt találták ki. Már egy hét után látták, hogy az ötletük működőképes. Nagyjából két hét alatt összeállt egy csapat is és további három-hat hét után várják a működőképes tervek, avagy a prototípus létrejöttét.

A projekt során a legnehezebb feladat az volt eddig, hogyan tudják elvezetni és szűrni a már kilélegzett levegőt, annak érdekében, hogy a betegeket ellátó személyek, személyzet ne fertőződhessen meg.

A kezdeményezéshez napi szinten csatlakoznak magyar és külföldi egyetemekről egyaránt, de továbbra is örülnek minden segítségnek.

Ami a kutatási eredményeket és a prototípus kialakítását illeti, ingyenesen hozzáférhetőek lesznek, annak érdekében, hogy máshol is tudják hasznosítani, ezáltal közös erővel csökkentve a koronavírus világjárvány terjedésének mértékét.

Teljes beszélgetés: 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!