2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Magyarország élőben

Pásztor Bálint: Mindannyiunk érdeke, hogy az egyetlen magyar listára szavazzanak

Választásokra készül Szerbia, méghozzá a koronavírus okozta világjárvány miatt elhalasztott választásokra, jövő hétvégén, ráadásul több szinten. A szerb parlament, a tartományi parlamentek, illetve a helyi önkormányzatok is megújulnak.

  • Pásztor Bálint: Mindannyiunk érdeke, hogy az egyetlen magyar listára szavazzanak

Telefonon kapcsoltuk Pásztor Bálintot, aki a VMSZ frakcióvezetője volt a szerb parlamentben. Most is ő a listavezető és egyben Szabadka polgármesterjelöltje.

Magyar polgármestert szeretne Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség – többek között erről is beszélt Pásztor Bálint, Szabadka polgármesterjelöltje, aki elmondta:

„Nagyon sok szerb, horvát és bunyevác is megkeresett bennünket az utóbbi időben, azt állítva, hogy a mi programunkban találják meg önmagukat és támogatni fognak bennünket. Ennek ellenére azonban a Vajdasági Magyar Szövetség egy magyar párt, az egyetlen magyar opció ezeken a választásokon és mi azt szeretnénk, ha Szabadka meg tudná őrizni közép-európai jellegét. Azt a jellegét, amelyről évtizedeken, évszázadokon át korábban ismert volt.”

Háromszintű választás lesz június 21-én Szerbiában. A Vajdasági Magyar Szövetségben felnőtt egy új nemzedék, akik helyet követelnek maguknak a politika színterén – a szó pozitív, legnemesebb értelmében, mondta el Pásztor Bálint, ami nagyon örvendetes, tette hozzá.

A Magyarországon élő vajdaságiak szavazási lehetőségeit illetően tekintsék meg teljes műsorunk:

Nacsa Lőrinc: Erős közösségnek erős képviselet kell

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!